Szakértők-tanácsadók módszertana 8. [antikvár]

Ez a kötet elsősorban azoknak a részére készült, akik felvételt nyertek a szakértői névsorba és szakértői vizsgát kívánnak tenni. Mit is jelent a közoktatásban "szakértőnek" lenni? A válasz nem kézenfekvő. Az oktatási-nevelési intézményekben jószerivel mindenki "szakértő", hiszen az adott szakterület műveléséhez szükséges diplomával, szakképesítéssel és ezzel együtt - legalábbis elvben - szakértelemmel rendelkezik. A mi területünkön a "szakértő" szerep tehát általában csak abban nyilvánulhat meg, hogy valaki az átlagosnál jobban és napra készebben ismeri és gyakorolja a szakmát, vagy annak valamelyik részterületét, s ezért segítséget tud nyújtani a nála (az adott területen) kevésbé felkészült és tájékozott szakembereknek (iskolaigazgatóknak, nevelőknek) és persze azoknak is, akik nem pedagógia szakemberek (pl. önkormányzatoknak). A segítségnyújtás két síkon folyhat. Az egyik a tanácsadás. A szakértő ebben a szerepében "szaktanácsadó". A másik az ellenőrzés. A szakértő ebben a szerepben "felügyelő". Minthogy azonban a "felügyelő" szóhoz nálunk rossz emlékek fűződnek, az ellenőrzésre felkérhető szakértőt nem felügyelőnek, hanem "szakértőnek" nevezzük. Gyakori, hogy ugyanaz a személy egyszer tanácsadói, máskor ellenőri (szakértői) munkát végez. Ez nem kifogásolható, minthogy a két feladat hasonló szakértelmet kíván. Az viszont zavarokat okoz, és rontja a munka hatékonyságát, ha valaki a kétféle tevékenységet ugyanabban az intézményben, vagy ugyanabban a körzetben folytatja. A hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint a szaktanácsadói és szakfelügyeleti funkciókat célszerű különválasztani. A funkciók szétválasztásáról van azonban szó, nem a funkciókat végző (betöltő) emberek kötelező elkülönítéséről.