A világ csodái [antikvár]

Különös, de talán természetes, hogy mikor az ember túljut az ötvenedik évén (mint e sorok írója is), mind gyakrabban néz vissza a multba. Valahányszor a technikának vagy természettudománynak valami új vívmányáról hallok hírt, gondolatban mindig végigpillantok a csodáknak azon a szédítő sorozatán, amelyeket ötven év alatt megéltem. És mindig sajnálattal gondolok arra a XV. vagy XVI. századbeli halandóra, aki akkor se élt meg semmi újat, ha százéves korában halt meg, mert száz év alatt se változott a világ jóformán semmitsem. Szegény XIV. Lajosnak, a Nap-királynak, minden idők egyik leghatalmasabb uralkodójának, nem volt része annyi kényelemben, mint a mai szerényfizetésű tisztviselőnek, aki modern bérház kétszobás lakásában lakik. Mert a Napkirály még faggyúgyertyával világította ki fényes palotáit, nem ismerte a vízvezetéket és a királyi palota ablakain át öntötték ki az utcára a szennyet. Hol volt ő a központi fűtéstől és a villamos jégszekrénytől? A mai kultúrember egy-két évtized alatt több csodát látott, mint elődei Krisztus születésétől Amerika fölfedezéséig, tehát másfél évezreden át. Hogy bemutassam, mi mindent éltünk meg csupán az utolsó félszázadban, meghívom az olvasót egy kis idő-utazásra. Fölszállunk Wells időgépére, visszafutunk ötven évet, célhoz érve beszállunk egy szellemi filléres gyorsvonatba s az visszahoz bennünket a mai korba. Közben kinézünk az ablakon.