Jobb minőséget - kevesebb anyagból! [antikvár]

Nem célszerű újra feleleveníteni részleteiben mindazokat a kellemetlen hatásokat, amelyek az elmúlt évtizedben érték a magyar népgazdaságot. Napjainkban - a hatodik ötéves terv időszakában - az egyre nehezebb feltételrendszerben működő gazdasági gépezet igyekszik megőrizni, javítani helyét a nagyvilágban. A feldolgozóipari termékek piacán helytelen lenne azt várni, hogy egyik napról a másikra a magyar termékekért arányosan, tehát a korábbi időszakhoz képest, a többi áruhoz, szolgáltatáshoz viszonyítva, lényegesen többet fizessenek a vásárlók. Ezen az úton bevételeinket csak szerény mértékben emelhetjük, vagy - rosszabb esetben - a versenytársaknál kisebb mértékben csökkennek azok. Marad tehát a további fejlődéshez szükséges nyereség növelésének másik útja: a termelési költségek csökkentése. Amikor tehát arról beszélünk, hogy a gazdálkodás színvonalát emeljük, akkor a munkaerővel, az állóeszközökkel - gépekkel, berendezésekkel -, az anyaggal és energiahordozókkal, a földdel és más természeti adottságainkkal, vagyis a termelési tényezőkkel való ésszerű, takarékos gazdálkodást sürgetjük. A termelési tényezők között a nyers- és alapanyag képviseli általában a legnagyobb tételt. Annak ellenére, hogy a gyártott, előállított termékekhez fajlagosan - tehát mennyiségben mérve - a korábbinál ma kevesebb anyagot használunk fel, a természeti erőforrások drágulása miatt a bruttó termelési értékben az anyaghányad növekvő irányzatot mutat: 1970 óta, 10 év alatt az iparban 59 százalékról 67 százalékra, a mezőgazdaságban 53 százalékról 58 százalékra növekedett. Ma a népgazdaság teljes anyagfelhasználása meghaladja az 1000 milliárd forintot.