Technika, művelődés [antikvár]

Magas, hajlott hátú, szemüveges férfi néz ránk Hajnal István képéről. A fiú, Hajnal Gáspár ajándékozta nekem. Az Akadémiai Kézirattár munkatársa volt, s látta, hogy a fiatal kutató milyen kitartóan olvassa újra és újra édesapja kézirathagyatékát. Jogász ember, aki őrizte apja emlékét, ápolta azt. Igazi "filosz" néz a képről. Kortársai vegyesen ítéltek meg. A hű, fiatal barát, Wellmann Imre a legeredetibb magyar történetírónak nevezte és nevezi. Mályusz Elemér, a hozzá legközelebb álló harcostárs és jóbarát sokra tartotta őt, de soha nem titkolta kétségeit: Hajnal következtetéseinek számára követhetetlenségét. Mások - elsősorban a politikatörténet, a legújabb kor művelői - megértően, visszafogottan bólogatnak ma is nevének emlegetésekor. Amolyan csodabogárnak tekintették, aki minden szakmában előfordul. Szemináriumai igen szűk körűek voltak - többen állítják ma már magukról, hogy a méltatlanul mellőzött Hajnal István professzor tanítványai voltak -, mint ahány szeminaristája annak idején akadt. A szövőszék, a malmok működési elveiről beszélni órákon át a század közepén Budapesten, a technikával kezdeni mit sem tudó bölcsészeknek - nem volt népszerű szándék. Nem is szólva a körülményes, gyakran valóban megfejthetetlen mondatokban fogalmazó előadóról.