Általános tudnivalók a baleseti sérülésekről és a baleset elhárításáról [antikvár]

A baleseti sérülések ellátása minden bizonnyal egyidős az emberrel. A sérüléseket az ásatási leletek tanúbizonysága szerint már a történelem előtti időben is gyógykezelték. Az ősember a létért vívott küzdelme közben gyakran sérült meg és fordult társához segítségért, aki kiszívta, kitisztította, kimosta, befedte sebét s így a maga kezdetleges eszközeivel kezelte a sérültet. A baleseti sebészet fejlődése akkor kezdődik meg, mikor megjelenik a földön a gerincesek osztályának legfejlettebb tagja: az ember. Erről az időszámítás előtti évszázadok hippokratészi írásai, a koponyasérülésekről, csonttörésekről, ficamokról és a sebek kezeléséről szóló szétfoszló papirusztekercsek tanúskodnak. Az ókor orvosainak kezelési eljárásai elgondolkodtatják a modern kor emberét is. Hippokratész például már fontosnak tartotta a sérültek utókezelésében a tornát is. Különböző mozgatógépeket szerkesztett. Elterjedt a külön orvosi gimnasztika, és a testgyakorlatot a gyógyító orvostudomány alkotó elemének tekintették. Hippokratész után visszaesett a sérülések gyógykezelése. A közép- és az újabb renaissance kor orvosai a sérültek ellátását, a csontok és ízületek sérüléseinek gyógyítását megalázó mesterségnek tartották és ezzel a kérdéssel alig foglalkoztak. A törések kezelését az ún. "csontrakók"-ra bízták. Így a baleseti sebészetnek csak háborúk idején volt nagyobb jelentősége. Pirogov, a híres orosz tudós, korának nagy baleseti sebésze volt. A háborúban szerzett tapasztalatok alapján ő dolgozta ki a baleseti sérülésekre vonatkozó sebészeti ismeretek alapjait.