Országos Környezetvédelmi Konferencia [antikvár]

Eleveniszapos és biofilmes szennyvíztisztítás hazai üzemi tapasztalatai Kárpáti Árpád - Pitás Viktória - Bányai Zsuzsanna Pannon Egyetem, Veszprém Bevezetés Az előadás a korábbi meghirdetés alapján a kis szennyvíztisztítók üzemeltetési problémáit kívánta ugyan vizsgálni, mégsem mehetünk el a nagy telepeink hasonló problémái mellett sem. A kis telepek a nagyoktól egyébként abban különböznek, hogy általában nem rendelkeznek előülepítővel, anaerob iszaprothasztóval, s esetenként iszapvíztelenítési lehetőséggel sem. Az iszapkomposztálás lehetőségét már nem rendelhetjük egyértelműen a nagy telepeinkhez, mert az bizony számos nagy telepünknél is hiányzik. A komposztálás célszerűségét azonban termékének a közeli területek mezőgazdasági talajaiban történő hasznosíthatóságának a lehetősége határozza meg. A szennyvíztisztítás mértékét ezzel szemben a befogadó határérték előírásai, illetőleg az illetékes hatóság igényei befolyásolják. Ezért a kis tisztítókkal szemben támasztott tisztítási igények is igen eltérőek lehetnek. Ezektől függetlenül általánosan kívánja az anyag az összehasonlítást elvégezni, elsősorban az egyes megoldások fő paramétereit, lehetőségeit, korlátjait, szabályozásigényét értékelve A hagyományos eleveniszapos szennyvíztisztítás A hagyományos eleveniszapos szennyvíztisztítás egyes műveletei a következők: durvaszűrés (rács), előülepítés, térben vagy időben ciklizált levegőztetéssel működő eleveniszapos biológia, térben vagy időben elkülönített iszapülepítés, iszaprecirkuláció, illetőleg fölösiszap elvétel, primer és szekunder iszap elősűrítése, majd keverékük rothasztása, szerves anyagaik mintegy felének a biometanizálása, a rothasztott iszap víztelenítése (iszapvíz visszaforgatása a főágra, vagy szeparált nitrogénmentesítése). Mint elhangzott a víztelenített iszap komposztálása nem része itt a vizsgálatnak, összehasonlításnak. Itt kell még megjegyezni, hogy az előülepítés esetén a biológiai tisztítás terhelése a szerves anyagokat illetően mintegy 30 %-kal, a redukált nitrogéntartalmat illetően mintegy 10 %-kal csökken. A nyers szennyvízéhez képest tehát a biológiai tisztító rész mindenképpen mintegy 30 %-kal kisebbre tervezhető. Ez azonban nem számottevő változás az iszap tovább-feldolgozásához szükséges elővíztelenítő, rothasztó és utóvíztelenítő kapacitásigény tekintetében. A nyersvíz előülepítése egyébként mintegy %-l,5 órás hidraulikus tartózkodási idő igényt jelent, amely azonban egyes telepeinken a 2 órát is meghaladja, mintegy 40-45 % biológiai terhelés csökkentést is biztosítva a biológiai tisztítósornak. Az összehasonlítás elsődleges paraméterének a biológiai tisztításhoz szükséges időt tekintjük. Az eleveniszapos rendszereknél ez 15-30 óra között is változhat, éppen a tisztítók méretének, kapacitásának függvényében. A nagyobb telepek nagyobb vízhőmérsékleténél a kisebb érték is elegendő, a kisebbek 10 °C körüli téli vízhőmérséklete miatt azonban akár a nagyobb érték tervezésére is szükség lehet. Az ilyen átlagos tartózkodási időkhöz tartozó eleveniszapos medencetérfogatok figyelembevételével azok fajlagos térfogati terhelése, vagy teljesítménye is megadható. Ez egyaránt igaz a térben és időben ciklikus eleveniszapos rendszerekre. A nitrifikáló/denitrifikáló eleveniszapos rendszereknél ez utóbbi 1-2 kg KOI/m3d (0,7-1,4 kg BOI5/m3d), illetőleg 0,1-0,2 kg/m3d nitrogéneltávolítást jelenthet, természetesen optimális üzemeltetés mellett. A szerves anyag és redukált nitrogén egy részének eltávolítása