A nacionalizmus színeváltozásai [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
Ady Endre, aki egész életében kérlelhetetlenül csatázott az ostobák hazafiságával, 1905-ben úgy vélte, hogy már bekövetkezett a nacionalizmus alkonya. Ezúttal a vátesz - fájdalom - tévedett. Igaza lett viszont később John Lukács történésznek, aki Churchill és Hitler közötti küzdelmet bemutató A párviadal című könyvében a következőket állapította meg: "A 20. században a legerősebb történeti tényező a nacionalizmus. A kommunizmus és a demokrácia egyformán végzetes, vagy kis híján végzetes hibát követett el, amikor nem vett erről tudomást. Addig, amíg csaknem elkésett vele." Életem - küszködéseivel, tévedéseivel, tragédiáival együtt - a végzetes hibának és következményeinek a jegyében alakult. Innen az életrajzilag is megszabott figyelem. A kötetben található írások éppen ilyen okból többnyire magukon viselik a szubjektivitás s a tudományos vizsgálódás valaminő egybefonódásának a jegyeit. Ady "ezer arcú"-nak is látta, láttatta a nacionalizmust. A napjainkban ismét egyre vészjóslóbb érvényesülése proteuszi, sok alakot öltő jellegéből származik. Az ezernyi profil végülis két, ellentétes irányba forduló, egymásnak ellentmondó jelentést kifejező arcba sűríthető össze. Ez okból éreztem - Bibó István szellemében - jelképesnek e könyv borítóján is látható Janus-fejet, annak a római istenségnek kétfelé tekintő arcélét, aki egyik felével a holnapokat fürkészi, barátságot és testvériséget sugall, a másikkal viszont a múltba mered, vonásai pedig gyűlöletet és bosszút fejeznek ki. Ez az arcfél jelez halálos fenyegetést térségünk számára is, ezért igyekeztem könyvemben főként a sovén nacionalizmust kritikailag bemutatni. Azt az irányzatot, felfogást és politikát tehát, amely - Illyés Gyula szavaival - "Jogot sért/más népekét, önző előnyökért". Könyvem - szándékaim szerint - szintén illyési értelemben, "patrióta"' szellemű, mert "jogot véd", nem csupán egy kisebbség, hanem minden együttélő nemzet, nemzetiség, az ember, az emberiség érdekében.