A színháztörténet-írás módszerei [antikvár]

Tanulmányomban szinte lehetetlenre vállalkoztam: módszertani leírását adni egy olyan tudományágnak, amely, noha évszázados hagyományokból építkezik, még ma is gyerekcipőben jár Magyarországon. Az okok keresése messzire vezetne bennünket, elégedjünk meg annyival, amennyi az egyes fejezetekben óhatatlanul elénk tárul. Ezért nem törekszem arra, s nem is lehet célom, hogy átnyújtsam az egyedüli receptet. Munkám inkább kísérlet. Megpróbálkoztam azzal, hogy összefoglaljam a legjelesebb színháztörténeti kutatók és a saját tapasztalataimat. Igyekeztem számbavenni azokat a „műfajokat", amelyek a színháztörténet-írás sajátjai, vagy amelyeket a színháztörténész sajátosan alkalmaz munkája során. Dolgozatom, remélem, gondolatébresztővé és ötletadóvá válik, s közelebb visz bennünket a színháztörténet-írás módszereinek kialakításához. Munkám természetesen nem nélkülöz minden előzményt. Staud Géza 1962-1963-ban megjelentetted magyar színháztörténet forrásai című tanulmányát. Ebben igyekezett arra is kitérni, milyen módon lehet felhasználni az egyes forráscsoportokat, milyen forráskritikát kell elvégezni stb. Most kissé „fordítottját" adom ennek a műnek — nem a források előszámlálásával kezdem, hanem a forrásokból összeállítható, megírható művet állítom a középpontba. A kisebb lélegzetvételűtől a monográfiáig. Köszönetet mondok mindenekelőtt Bécsy Tamás professzor úrnak a biztatásért; a könyv függelékében szereplő írások szerzőinek: Belitska-Scholtz Hedvignek, Futaky Hajnának, Kerényi Ferencnek, Molnár Klárának, Székely Györgynek. Külön köszönet Rajnai Editnek, aki értékes tanácsaival segítette munkámat. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára dolgozóinak. A színháztörténet-írás majdnem olyan sokrétű, sokszínű, mint tárgya: a színházi előadás, az előadott mű, a színjáték. Mégis legnehezebben éppen erről lehet írni. Sokkal egyszerűbb feltárni az előadás körülményeit, azt a színházi szervezetet, amelyben létrejön a műalkotás; megismerni azoknak a színészeknek a pályáját, akik az egyes szerepeket alakítják; leírni az előadás díszleteit és jelmezeit, elemezni a rendezőpéldányt, értékelni a kritikai visszhangot, megvizsgálni a látogatottságot, az előadások számából következtetni a sikerre. Magát az előadást maradéktalanul megismerni, ráadásul ismertetni, szinte lehetetlen. Még a videofelvételek korában sem vagyunk képesek erre.