A Biblia és a Korán [antikvár]

A keresztények és a muszlimok kapcsolatát kezdetektől fogva a gyanakvás és igen sokszor az egymás ellen elkövetett erőszakos cselekmények jellemzik. A három monoteista vallás, a zsidóság, a kereszténység és az iszlám mindegyike a kizárólagosságra törekszik, és híveik isteni előjogokat tulajdonítanak maguknak a másik kettővel szemben. Emiatt igen nehéz párbeszédet kezdeményezni közöttük. Meggyőződésem, hogy könnyebb lenne egy asztalhoz ültetni Ábrahámot, Jézust és Mohamedet, mint követőiket. Ez azonban csak a képzeletben lehetséges. A három vallás szent könyvének párhuzamos tanulmányozása viszont segíthet feloldani az ellentéteket, ezért választottuk a Szegedi Biblikus Konferencia tárgyául. Igyekeztünk barátian és tárgyszerűen közelíteni a témához, ám a Korán és a Biblia összevetése nem problémamentes. Azért sem, mert kutatásuk története is igen ehérö. A zsidók héber nyelvű szentírásának a keletkezése is hosszú folyamat, de a Biblia kialakulása ezzel még nem zárult le. Jézus és a keresztény őskor kutatói igen jól ismerték a szöveget, az a közel 4000 idézet, ami az újszövetségi Szentírásban megtalálható, arról tanúskodik, hogy Jézus követői az új vallási közösségben, az egyházban sem fejezték be az „idősebb testvér" bibliájának tanubnányozását. A keresztények a maguk szent könyve mellett kinyilatkoztatott tekintéllyel megőrizték a zsidók szent könyvét is. A muszlim vallás esetében másról van szó. A próféta közvetlenül nem olvasta, mégis némiképp ismerte mindazt, ami a két vallás szent irataiban benne foglaltatik és a történetek főbb szereplőit; valamint igen komolyan vette a Biblia végítéletre vonatkozó tanítását. Mivel azonban az eredeti ábrahámi vallás megújítására törekedett, nem hagyományozta át saját követői számára a Biblia két szent könyvének a szövegét. Ezért az íráshamisítás vádja végigkíséri mindhárom vallás egymással folytatott párbeszédét. Tudományosan közelítve a témához megállapítható, hogy az ábrahámi vallási jelenség hatástörténetéhez tartozik a kereszténység is és az iszlám is. Különös jelentősége van annak, hogy Jézus is igen nagyra értékelte Ábrahám hitét, és a maga tevékenységét Ábraháméhoz hasonlította. Máté evangéliumában Jézus családfáját Ábrahámtól származtatta (1,1), és zsidó hallgatóit megfeddte, amiért - bár Ábrahám fiai - nem azt teszik, amit ő tett (Jn 8,39). Sőt, vallási értelemben saját magát az ábrahámi jelenség hiteles képviselőjének definiálta (Jn 8,58). Mohamed is az ábrahámi vallás és hitvilág helyreállításaként értelmezte saját vallási reformját. A muszlimokat - Izmael miatt (Ter 16. f) - Ábrahám leszármazottainak tartotta, és ezen az alapon meglepően sikeresen teremtette meg az arab törzsek vallási egységét, és a muszlim testvériség gondolatával hatékonyan működtette a mindmáig ható szolidaritást az arab törzsek, később a muszlim vallási közösséghez tartozó különböző etnikai csoportok között is. A zsidó nem térítő vallás, így hívei ritkán folytattak mások megnyeréséért vallási propagandát. A muszlim és a keresztény vallás viszont térítő, az egész világon terjesztik nézeteiket, és tagjaikat sajátos vallási közösségbe szervezik. A keresztény vallási misszió a múltban gyakran kapcsolódott politikai, gazdasági és katonai akciókhoz. Nem ritkán az utóbbiak háttérbe szorították az előbbit. Mindezt elmondhatjuk a muszlim vallásról is, annál is inkább, mivel a muszlim világban nem beszélhetünk a vallás és az állam szétválasztásáról, míg a felvilágosodás korától az európai keresztény egyházak és profán államok esetében ez a szétvá-