A bibliográfia kézikönyve II. (töredék) [antikvár]

„Qui scit ubi scientia, habenti est proximus" vagyis aki tudja, hogy hol a tudomány, legközelebb áll a vele rendelkezőkhöz, tartja a latin szólásmondás. Ez az útszéli igazság lebeghetett az előtt az ezer meg ezer tudós, könyvtáros, könyvkereskedő vagy bibliofil szeme előtt, aki több-kevesebb hivatottsággal igyekezett bibliográfiákban vagy katalógusokban közkinccsé tenni a könyvekben és folyóiratcikkekben lefektetett tudományos eredményeket. E referensz-könyvek vagy cikkek száma Gesner 1545-ben megjelent Bibliotheca unversalis-a óta légió. Már 1885-ben a párisi Bibliothéque Nationale „Bibliographie" szakcsoportja 39.049 számot tartalmazott, amihez még 21.000 könyvtárkatalógus járult s ez a szám alig hat év alatt, 1891-ben 75.135 bibliográfiai dolgozatra s mintegy 60.000 katalógusra növekedett! (V. ö. Schneider, Handbuch d. Bibliogr. 4. kiad. 11. 1. 1. jegyz.). S hogy ez a szám az azóta eltelt fél évszázad alatt mekkora tömegre dagadt az könynyen elképzelhető. Nem csoda tehát, hogy csakhamar szükségessé vált olyan segédkönyvek kiadása, melyek a bibliográfiák rengetegében igazítja el a kutatókat s amelyek ilyenformán a bibliográfiák bibliográfiáját nyújtják. Sőt arra is történt, igaz, hogy nem épen sikerült kísérlet, hogy a bibliográfiák bibliográfiáit is egy külön bibliográfiában gyűjtsék össze.