Bővebb ismertető
Miről szól ez a könyv? Arról, hogy a szemünk segítségével felfogott környezetünk, a látvány, amelyben élünk, rendkívül heterogén, ellentmondásos és nem járul hozzá társadalmi közérzetünk javulásához. Arról, hogy miközben egyre több vizuális ingerrel árasztanak el bennünket, a képek özöne ellustuláshoz vezet, az írás és olvasás képességének elsatnyulásához. Arról, hogy a képek áradása visszájára fordul: nincs szükség képzeletünk működésére. Arról, hogy a képzőművészet nem versenyképes, miközben másodlagos közvetítéssel látszólag a tömegekhez jut el, nincs befolyása mindarra, ami a képözönben történik. Mondanivalómat az elmúlt két évtizedben végzett empirikus szociológiai kutatásaim támasztják alá: különféle megközelítésű, módszerű vizsgálatok a festménybefogadási folyamattól a közterek vagy a kulturális intézmények tárgyi ellátottságáig, a tele vízió képzőművészeti műsoraitól a képregényig. Ez a könyv nem monografikus összefoglalója, még csak nem is összegzése az elvégzett munkánknak. Csak gondolatok a „vizuális állapotokról". Talán felhívás, figyelemfelkeltés arra, hogy a sokféle társadalmi probléma mellett a képi kultúra is megérne nem is egy, de több misét is. Szorongás a felnövekvő generációkért (elsősorban tanár vagyok). Egy kísérlet szavakkal közvetíteni a képi veszélyt. A kötet válogatás a problémahalmazból, látszólag laza kapcsolódással az egyes fejezetek között. Valójában egyetlen rendező szándék fogja össze: a képi világ - legyen az városkép, utcakép vagy képregény, tévékép vagy festmény -jelentésrétegeinek bemutatása.