A magyar művelődés története [antikvár]

Részlet a könyvből:A pogány kor.I. A magyar nép származása.A magyar nép eredete is, mint minden más népé az ősidők homályában vész el. E homályba csak néhány régi arab írónak tudósítása s főképen az összehasonlító nyelvtudomány fáklyája vet némi gyér világosságot. E két forrás útmutatása szerint legalább is elég pontossággal meg tudjuk állapítani, hogy hol volt a magyarok ősi hazája és hogy mely népekkel vannak rokonságban.Ha a régi arab írók tudósításait összehasonlítjuk Julián szerzetes utazásával, a ki 1235-ben indult el az őshaza fölkeresésére, azon meggyőződésre jutunk, hogy a magyarok őshazája az Ural déli lejtőjén a Káma és az Ural középső folyása között terült el. Innen nyomultak őseink először délnyugati irányban a Don és Dnieper közt elterülő síkságra; innen ismét más erősebb népek nyomása folytán a mai Moldvába és Besszarábiába tértek, a mely földet a hagyomány Etelköz néven emleget. Ettől kezdve őseink már az európai történet eseményeiben állandóan szerepelnek.A magyar nép nyelv tekintetében az össszehasonlító nyelvészet tanúbizonysága szerint finn-ugor nyelvcsoporthoz tartozik, a melynek egyes ágai a magyaron kivül a finn vagy szuomi, mordvin, cseremisz, zűrjén és votják, vogul és osztyák s a lapp nyelv. Ezek tehát a magyar nyelv legközelebbi rokonai. E nyelvekével egyezik nyelvünk egész szerkezete s ezekéivel közösek a legelemibb fogalmakat jelölő szavaink, a milyenek a testrészek, a vadászat, a halászat s a kezdetleges társadalmi lét számos elnevezései. És e nyelvek között is legnagyobb rokonságot mutat a magyar nyelv a vogullal és osztyákkal, a melyeket tehát nyelvünk legközelebbi rokonainak kell tartanunk.