A magyar szellemi művelődés történelme [antikvár]

Midőn művem egyes részletekben időnként megjelent és mind sűrűbben és mindig több oldalról keresett föl a szívesen bátorító érdeklődés, hogy a magyar művelődés történelmének korszakonként való tárgyalására buzdítson: lassanként érlelődött meg bennem a gondolat, hogy - bár szerény tehetséggel és fogyatékos segítő eszközökkel - szellemi művelődésünk ezeréves történetének vázlatos rajzát, egy kisebb kötetbe foglalva adni az érdeklődő közönség és különösen a serdültebb ifjúság részére - közszükséglet, mely a vállalkozás merészségét az eredmény félsikerével is mentegetheti. Történelmünket a vezető személyiségek, a lánglelkű királyok, hadvezetők és államférfiak nagyjelentőségének megkisebbítése nélkül úgy igyekezni feltüntetni, amint az a nagy eszmék hullámzása és a Gondviselés intézkedése szerint magasabb törvényszerűséggel lefolyt, és hogy az események eme lefolyásában fajunk szellemi életének, haladásának vagy hanyatlásának mozzanatai is híven tükröződjenek, - olyan feladat, melynek kielégítő megoldása egy egész élet fárasztó munkásságának, elmélkedésének és törekvéseinek is ideális célja lehet. A modern művelődéstörténet-tudomány emez óriási problémájának megoldásán olyan lángelmék mint Carlyle, Buckle, Klemm Gusztáv, Draper, Wachsmuth és mások, nagy dicsőséggel fáradoztak. Nálunk Szathmáry Károly, Kerékgyártó Árpád, Bihari Péter. Ormós Zsigmond, Szilágyi Sándor, Fraknói Vilmos, Thaly Kálmán. Vajda Gyula, Békefi Rémig az úttörők. Eme nagyoknak nyomába lépni s a népszellem fejlődésének történetét megírni merész, de lelkesítő feladat.