Amit a feliratok mesélnek... [antikvár]

Mindig nagy ámulattal nézzük az ősemberek barlangrajzait, megcsodáljuk e számunkra primitív világ művészetét, s aztán a tudósabbak köteteket írnak a sziklarajzok harmóniájáról, kifejező erejéről, a vonalvezetés zsenialitásáról, és - nem is ritkán f az ábrázolás modernségéről. Ki gondol arra, hogy ezek a rajzok nem feltétlenül az akkori ember művészi igényéből, vagy önfeledt szépségkereséséből születtek, hanem - valószínűleg-valamit közölni akartak? El tudjuk képzelni, micsoda döbbenetes élmény lehetett az ókori embernek az a pillanat, amikor valaki valahol először írta le esetlen jelekkel, rajzokkal, talán betűkkel a gondolatait, s azt mások is megértették? Ez egy új világ, egy addig ismeretlen dimenzió feltárulása lehetett. Gondoljuk el, hogy ott élünk valahol a mai Róma vidékén Krisztus előtt a VIII. században. Azt már tudjuk, hogy körülöttünk idegen és rokon népek is élnek. Vannak, akiket megértünk, vannak, akiknek minden szava idegenül hangzik. Azt is tudjuk, hogy a tenger valahogy egy másik világ kapuja, mert onnan nagyon különös idegenek jönnek hozzánk is, szomszédainkhoz is, és olyan különleges dolgokkal kereskednek, amikért cserébe mindent megadnánk. S azt is látjuk, hogy az egyik szomszéd nép - az etruszkok - kereskedői furcsa jeleket rajzolnak a porba, vagy valami kis táblácskákra, s a tengeren jött idegenek hasonlójelekkel válaszolnak. És az etruszkok így mindent megkapnak, amit csak akarnak, mi pedig majd jó drágán cserélgethetünk a sikeres szomszédokkal.