Az emberiség története [antikvár]

Mikor tizenkét vagy tizenhárom éves fiú voltam, az eyik nagybácsim, aki megkedveltette velem a könyveket és képeket, megígérte egyszer, hogy elvisz egy nevezetes kirándulásra. Arról volt szó, hogy együtt fölmegyünk a rotterdami öreg Szent Lőrinc templom tornyába. Így történt, hogy egy szép napon a sekrestyés egy akkora kulccsal, mint amekkora a Szent Péteré lehetett, kinyitott egy titokzatos ajtót. "Majd ha újból lejönnek és ki akarnak menni" - mondotta - "akkor húzzák meg a csengőt", avval csikorogva becsukta mögöttünk az ajtót s elválasztott bennünket az uccai lármától. Benne voltunk az új és különös tapasztalatok világában. Életemben először éreztem, hogy van hallható csend is. Mire megmásztuk az első lépcsőfordulót, akkorra új fölfedezéssel gyarapodott az én korlátolt tudásom a természeti tüneményekről - megismertem a megfogható sötétséget. Egy szál gyufa világossága mutatta, hogy merre menjünk fölfelé.