Egyiptom [antikvár]

Bevezető Az egyiptomi művészet napjainkban „Először az egyiptomi tárgyakat szeretnem látni!" Ezeket a szavakat hallom újra és újra azoktól a látogatóktól, akik elöször járnak a New York-i Metropolitan Museum of Artban. Tény, hogy a múzeum legkedveltebb tárgyai - a híres impresszionisták után - az egyiptomiak. Ez nem csak New Yorkban van igy, hanem a világ minden múzeumában - már hosszú évtizedek óta. Mi vonzza a számítógépes kor emberét oly ellenállhatatlanul ezekhez az északkelet-afrikai Nilus-völgyböl származó, több ezer éves szobrokhoz, reliefekhez, festményekhez és apró műtárgyakhoz? Cyril Aldred, az egyiptomi művészet nagy történésze egyszerű, de azonnal érthető választ adott a kérdésre: „Hatása {mármint az egyiptomi művészeté) emberi jellegében rejlik." Eltekintve a monumentális templomoktól és szoborkolosszusoktól, a legtöbb egyiptomi műalkotás méreteiben áttekinthető, jelentése azonnal érthető. Férfiak, asszonyok és gyermekek állnak velünk szemben egyszerű ruhában, kevés, könnyen érthető ismertetőjellel. A legtöbbször érdeklődő pillantás előre néz, a testtartás és a mozdulat önbizalmat sugároz. A személyiséget nem a testi tulajdonságok egybevágó visszaadásával fejezik ki, hanem olyan általános emberi kategóriákba való besorolással, mint a „tökéletes nő", az „öregember", a ,jól táplált méltóságos személy", „szép gyermekek atyja", „írástudó", „tapasztalt, felelősségtudó hivatalnok" és hasonlók. Minden embert és tettét a kötődéstudat jellemzi. Ez a kőszob-roknál az ereded kőtömb négyszögletes formájára utalva fejeződik ki; az alakok hátteréül szolgáló hátlapon vagy oszlopon és az „árnyékos felületeken", az álló és lépő láb között, a láb és az oszlop között, a test és a karok, kezek között. Az emberi alakot a kőben rabul ejtve látjuk, ám a kő egyszerre megszilárdítójuk és hordozójuk. Amikor ezek a tulajdonságok a fából és fémből készült figurákban nincsenek meg és az emberi végtagok szabadon állnak a térben, akkor ennek nem csak technikai okai vannak, hanem ez hangsúlyozza nyomatékosan az egyiptomi kultúra különleges viszonyát a kő iránt, melyet a legtiszteletreméltóbb, az örökkévalóságot garantáló anyagnak tekintettek. Az, hogy a kőbe zárt szobrok mellett számtalan szabadon álló fa- cs fémszobor is készült, az egyiptomi művészek kísérletező kreativitásának a jele, melyet az ókori egyiptomiak - Cyril Aldred egy másik emlékezetes mondása szerint - az isteni teremtő erővel töretlen kapcsolatban állónak tekintettek. Az egyiptomi reliefek és festmények minden figurája egy szigorú, meghatározó rend szerint készült. A világ rendezett szerkezete itt rácsrendszerben fejeződik ki, mely alapján a falakat felosztják. Minden rácsnégyszög alapvonalát a szó legszorosabb értelmében alapnak kell tekinteni, melyen az emberek és állatok állnak és mozognak. A szabad térbe helyezett figurák szinte mindig az egyiptomi állam bomló rendjének a jelei. Az állatok és emberek regiszterekbe történő elhelyezése ellenben már a dinasztiák előtti időkben is a rendkívül fontos rendezettséget jelentette, az események káoszát ez teszi a civilizáció áttekinthető és ellenőrizhető világává. A káosztól megszabadított rend rendszerén belül aztán az élet gazdag \'ilága a nagy Nüus-oázis-ban szabadon kibontakozhat és az ábrázolásokon megjeleníthető. Nemcsak szüretelnek, vetnek, aramak, feljegyeznek, tárolnak és szétosztanak, hanem hajók, bútorok és más hétköznapi használati tárgyak is készülnek. Az emberek társaságban, családostól ünnepelnek, táncolnak, zenélnek és gondoskodnak a sírjaikban fekvő halottak jólétéről. A fáraó képviseli az emberiséget az istenek előtt és harcosként elhárítja a mindig fenyegető káoszt. Az e világban tapasztalt rend segít a halálfélelem leküzdésében is, mivel a Nap - az egyiptomiak szerint a teremtő isten legfontosabb manifesztációja - éjszakánként, életet adó ritmusban meglátogatja a föld alatti helyeket. A Nap hozza létre és tartja fenn az életet ezen a világon. Fénye lehetővé teszi a művész számára, hogy megfigyelje az emberek és állatok testének és arcának legapróbb részletét is, hogy majd ezeket a szobrok és képek felületén felülmúlhatatlanul valósághűen visszaadja anélkül, hogy az egyiptomi művészet egykor megteremtett rendszerének keretéből kilépne. Ennek a rendnek és a természet legpontosabb megfigyelésének az összekapcsolódása tette lehetővé az egyiptomiak számára, hogy minden idők legkreatívabb ,jel"-fcltalálói legyenek, hisz az egyiptomi írnokok több ezer írásjelet találtak kl és finomítottak. A hieroglif írásban szó és kép mindig egységet alkotott és az ábrázoló művészet egyszerre volt írás és rajz. Az egyiptomi műtárgyaknak korunk emberére g^'akorolt sokie-tű hatása ellenére feltűnően kevés olyan köny\' van, mely a Nílusvölgy kultúrájának speciálisan ezen oldalának szenteh magát. Ez a könyv elismerésre méltó kivételt jelent. Dorothea Arnold