Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére [antikvár]

Károlyi Árpád, a történetíró,Irta: Szekfü Gyula.J^^. költő megfordítottjaként: a történetíró nem születik, hanem lesz történetíróvá. Hosszú évek tanulmányai mellett sok, igen különböző tényezőnek kell összetalálkoznia hozzá, hogy egy igazi történetíró előálljon. Maga a születés és az eredeti családi kapcsolatok szinte mellékeseknek látszanak: az európai nemzetek nagy történetírói között találkozunk angol főnemesi és gazdag polgári családok fiaival, német íelkészek és középiskolai tanárok gyermekeivel egészen a bécsi történeti iskola egyik kiválóságáig, Huber Alfonzig, aki parasztfiú, pásztorgyerek volt. A történészek legtöbbjénél ugyanazon fejlődési folyamatot látjuk: egyetemi tanulmányaik alatt, vagy azokat befejezve vetődnek oda a história müveléséhez, s nem egyszer véletlen behatások alatt bontakozik ki tehetségük és erősödik meg múltba látó pillantásuk.Károlyi Árpádra bizonyára nem maradt hatás nélkül a szülői ház és annak emlékei. Édesatyja, Károlyi István a sárospataki főiskolán egy ideig poetika-tanár, majd ügyvéd, a gróf Teleki-családnak peres ügyeiben, levéltára és könyvtára kezelésében bizalmas embere, 49-ben Pest vármegye főjegyzője, már hat éves korában árvaságra hagyta fiát, akinek felnevelése édesanyjára, született Beniczky Teréziára háramlott. Ha a Gondviselés megfosztotta is Károlyi Árpádot az atyai kéz vezetésétől, jóvátette azt azzal, hogy megengedte neki késő öregségéig élvezni édesanyjának jelenlétét és gondoskodását. Atya és anya gyökeres magyarságot, az átlagot messze meghaladó nemzeti műveltséget és történeti légkört adtak neki, melyeket bizonyára erősített és bővített a nagykőrösi gimnáziumban tanára, Szilágyi Sándor, majd a pesti jogászévek alatt Horvát Árpád, a magyar diplomatikának erősen jogi szellemű egyik megalapítója. Károlyi Árpád mégis csak a budapesti egyetem elvégzése után nyerte igazi történetkutatói képzettségét, amikor 187577-ben végigtanulta a bécsi egyetemen fennálló osztrák történelemkutató intézetet és amikor 1877-ben az akkor még közös, osztrák-magyar bécsi államlevéltár tisztviselője lett. Az egyes benyomások és hatások erejét nehéz volna lemérni,