Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 70. születésnapjára [antikvár]

Köszöntő Szinte hihetetlen, hogy L. Nagy Zsuzsa professzor asszony alig több mint egy évtizedet oktatott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen s két év ebből is helyettesítéssel, mellékállásban telt el. Szinte hihetetlen, hogy e rövid idő után annyian vallják magukat tanítványának s munkássága nyugdíjba vonulása után is oly mély nyomot tudott hagyni a debreceni egyetem történelem oktatásában. Debrecenbe kerülése, egyáltalán folyamatos oktatói tevékenysége gyakorlatilag a véletlennek volt köszönhető. A nyolcvanas évek megújuló felsőoktatása, és elsősorban a pécsi tanárképző főiskola egyetemmé szerveződése több vállalkozó kedvű, de az oktatást addig nem, vagy csak alig próbáló budapesti kutatót csábított (többnyire csak másodállásban) valamely felsőfokú intézménybe. Korábban nem rendelkezett egyetemi oktatói gyakorlattal L. Nagy Zsuzsa sem, amikor az 1985/ 86-i tanévben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékén az egyik, alkotói szabadságra vonuló kolléga helyettesítésére kérték fel. A feladat elvállalásakor valószínűleg maga sem gondolta, hogy a helyettesítésből folyamatos oktatás, sőt munkahely változtatás lesz. Ránki György átlépése az egyetemes történet oktatásába, majd bloomingtoni professzorsága erre is megteremtette a lehetőséget, sőt, hamarosan a tanszékvezetés feladata is rá hárult. Az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék oktatójának, sőt vezetőjének lenni bizonyára bármely magyarországi felsőoktatási intézményben az átlagot meghaladó feladatot jelent. A történelem szakos hallgatók többsége ugyanis magyar történelmi témából választja szakdolgozatának vagy diákköri dolgozatának tárgyát s a hazai történelmen belül is a saját korunkhoz közelebb eső időszakokat részesíti előnyben. A többletmunka terhét, ami az adott tanszék oktatóira hárul, fokozza a modernkori témák bonyolultsága, a róluk kialakult szakmabeli viták ellentmondásai, a rájuk vonatkozó irodalom buktatói. Az 1980-as évek második felének erjedő szellemi viszonyai között, amelyek hatása azonban még nem hatolt át a politika területére, ezek az ellentmondások és buktatók még élesebben jelentek meg, ha nem is fejeket, de állásokat és publikációs lehetőségeket kockáztatva a rossz véleményt hangoztatóknak. L. Nagy Zsuzsa állta mind a ráháruló oktatói terheket, mind a politikai és szakmai ellentmondások veszélyét. Nem költözött Debrecenbe, de a heti két vagy három napi itt-tartózkodása elegendőnek bizonyult arra, hogy ne csak óráit tartsa meg, hanem tág konzultációs időhatárokat szabjon az őt felkereső nagyszámú hallgató számára. Ehhez természetesen az órái közötti időt is az egyetemen kellett töltenie. Méltán érezhettük úgy, hogy köztünk él. Hallgatóinak hamarosan észre kellett venniök, hogy a közvetlen, segítőkész viselkedés mögött milyen erős szakmai igényesség áll.