Harangzúgás vagy laikus humanizmus [antikvár]

Eszter-lánc (előszó helyett) Eltelhet úgy a nyár, hogy ne lássam a Házat, a fű lepte tyúkudvart, a behemót szénás csűr mögötti almáskertet, végében a morgó folyóval? Csak itt, a Kis-Küküllő partján vonhatok mérleget az eltelt évekről, miközben tekintetem nem marad veszteg, feszt a túlsó parton koslat. Most ismét a szép-udvar közepén állok, faragott kerítés választ el a hátsó résztől, a lábasjószágok néhai felségterületétől. A rozsdás szerszámokat rejtő gabonás, fölötte a szénatartó, a nagykapuval szemközti szénás csűr, a korhadó kútgém - mind-mind a múlt tükrei. A kút kávájának támaszkodva lenézek a mélybe, de a hűvös víztükör visszaránt a jelenbe: látom őszülő fejem. Arrébb, a kőkerítésen hívatlan fekete macska ül, merev, sárga tekintetét le nem venné rólam. Furcsa látvány lettem itt, mint hajdan Tóbiás kakasunk csőrében a füstölgő cigarettacsikk. Az augusztusi Hungaroring hangorkánját, a köröző helikopterek észak-pesti zaját magam mögött hagyva, ismét itthon töltök egy hetet. Nyolcszáz kilométernyi éjszakai vezetés után sűrű, altató csönd és régóta várt nyugalom fogad. Túl az ötvenen eléggé fárasztó pihenés nélkül, szinte egyvégtében vezetni, de a lelki-szellemi izgalmak az út során mindig ébren tartanak. Hazafelé jövet előbb Nagybányának vettem az irányt. Onnan délkelet felé, Dézs irányába haladva ezúttal Nagyilondára fordultam be. Éppen pitymallott, amikor letekert ablakkal lépésben haladva, kutyaugatás közepette átlapoztam a nagyfalu fő- és mellékutcáit. Mindenhol harmat, és sehol egy lélek. Találgattam, hogy mely portákon lakhat az a tucatnyi magyar, amely a legutóbbi statisztika szerint itt él kétezer román és kétszáz roma társaságában. És hol lehet