Iskolák, iskolamesterek, diákok Erdélyben [antikvár]

EGY KONFERENCIA ELŐADÁSAIRÓL 2007. november 24-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében iskola- és oktatástörténeti konferencia zajlott, Az erdélyi (a magyar) iskolai oktatás története címmel. A szervezőket annak idején meglepte a rendezvényre jelentkezettek nagy száma. Akkor derült ki, hogy néhány korábbi jeles kezdeményezés és eredmény után Erdélyben megnőtt az érdeklődés az oktatás múltja iránt. Az oktatás története különböző diszciplínák képviselőinek érdeklődési körébe került, történészek, pedagógusok, néprajzkutatók, nyelvészek és irodalomtörténészek számára egyaránt megkerülhetetlennek bizonyult az erdélyi oktatás története. Ugyanakkor, a levéltárakhoz való hozzáférés a helytörténészek számára korábban évtizedeken keresztül zárolt forrásanyagot tett elérhetővé. Jelen kötet az említett konferencia előadásaiból közöl válogatást. Tematikája egységes és ugyanakkor szerteágazó. Egyaránt érinti az erdélyi köz- és felsőoktatás, a jeles erdélyi oktatási intézmények történetét. Szőcs János a csíki. Farkas Aladár a borszéki, Boldizsár Zeyk Imre a tordaszentlászlói elemi oktatás korszakait tekinti át. Bartis Erika Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Garda Dezső Gyergyó iskoláiról készít szintézist. Két tanulmány szól a marosvásárhelyi református kollégium, egy a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc főgimnázium múltjáról, egy pedig a kolozsvári unitárius kollégium diákjainak szakmai szervezkedését tárja fel (Kiss Székely Zoltán, Vida Tekei Erika, Bura László, Gaal György). Szabó-Thalmeiner Noémi a Babe?-Bolyai Tudományegyetemen újraindult óvó- és tanítóképzést mutatja be. Két tanulmány jeles pedagógusok (Bolyai Farkas, Nagy Ödön) tanári habitusát rekonstruálja (Oláh Anna, Kiss Székely Zoltán). A néprajzkutató Vajda András egy néptanító biográfiáját állította össze, Ozsváth Imola a néptanítók néprajzi kutatásaira vonatkozó adatokat gyűjtötte össze. S nem kevésbé izgalmas tanulmányt mutatott be Lőrinczi Réka, az úttörő jellegű Kolozsvári Grammatika európai párhuzamainak áttekintésével. A kötetet indító tanulmányban Róth András Lajos azt szemlélteti, hogy az iskolai értesítők hogyan használhatók fel forrásként az oktatástörténet megírásához. Sebestyén Kálmán tanulmánya a vizitációs jegyzőkönyvek alapján a XVIII-XIX. századi „erdélyi magyar népiskolák eredményességéf elemzi. A kutatók áhal felvetett kérdések: az iskola mint intézmény (épület, adminisztráció) története, a pedagógus- és diáktársadalom életkörülményei és szakmai teljesítményei, az iskolalátogatás feltételei és körülményei, az oktatás módszerei és segédeszközei, az oktatást meghatározó szakmai, politikai, ideológiai és társadalmi körülmények, az oktatástörténet kutatásának forrásai és módszerei. A jelen kötet önmagában is jelentős tudományos teljesítmény. A szerzők több településen végeztek átfogó munkát. Nem kevésbé fontos azonban a kötet kutatásmódszertani hozadéka. A feltételezhetően sokakhoz eljutó kötet új forrásokra hívja fel a kutatók figyelmét, az új források kutatásának módszertanát népszerűsíti. 2011. október 10. A szerkesztő