Képek a Corviniana világáról [antikvár]

Az 1990. esztendő két napjának megkülönböztetett jelentősége van a magyar könyvtártörténelemben. Emlékezések és összegzések napjai ezek, arról a félezer évről, amely MÁTYÁS király halálától és a magyar nemzeti könyvtár előképének születésnapjától ível korunkig. 1490. április 6-án lezárult a Corviniana első, legfényesebb időszaka. Június 17-én, amikor a rendek és CORVIN János szerződést kötöttek, a király könyvtárát a Szentkorona tulajdonának deklarálták, ezzel az országénak. Ebben az aktusban a nemzeti könyvtár gondolatának fogantatását kell látnunk, egy olyan korban, amelyben még a nemzet fogalma is kialakulatlan volt. A Corviniana érdemibb részének, gyűjteményének értékeiről ha nem is rendelkezünk teljes, átfogó képpel, ismerünk egy elég széles mintát. Ez bizonnyal hűen reprezentálja az elkallódott, megsemmisült, áldozatul esett gyűjtemény egészét. Más a helyzet a korpusszal, amelyet ez a lélek elhagyni kényszerült. A könyvtárépület nem illanhatott el a pusztítás elől. Átgázolt rajta másfél évszázad idegen szellemének érdektelensége, majd Buda egyik ostroma. Az omladékokat a barokk pompa teremtése taposta terepszint alá. Buda legutóbbi ostroma a barokkot is omladékká silányította. Az újabb apokalipszis nyomán annyi kegyelembe jutottunk, hogy szabaddá vált ásatásokkal feltárni a három évszázadra eltemetett egykori alapfalak maradékait. Ezek ismeretében, valamint négy-ötszáz éves beszámolók alapján tehetünk kísérletet arra, hogy képet alkossunk magunknak, megidézzünk egykor élt alkotókat, szándékaikat, ismereteiket, módszereiket, hogy mederbe korlátozhassuk parttalan fantáziánkat, hogy érzékeltessünk valamit abból a környezetből, amelyben az egykori gyűjtemény zenitjére érkezett.