Kultúrák sorsa a fejlődő világban [antikvár]

1983. július 6-án az MTA Orientalisztikai Munkaközössége és Néprajzi Kutatócsoportja közös vitaülést rendezett a „fejlődő országok" kultúráinak problémáiról. Egyik célja volt a vitának, hogy demonstrálja: a „fejlődők" problematikájának feltárásához az orientalisztikai és etnológiai szakkutatások nélkülözhetetlenek, sőt, alapkutatásként kell hogy szolgáljanak. Az eszmecsere elég széles körben keltett komoly érdeklődést. Az írott referátumoknak a vita tanulságaival átdolgozott szövegeiből állt össze ez a gyűjtemény, amelynek „Hozzászólások" c. része még az élő vita hangulatából is érzékeltet valamit. E sorok szerzője is szabadon mondta el vitaindítóját, amelyből most utólag, már e gyűjteményhez szánva kivonatolja éppen ez előszót. „Kultúrák sorsa a fejlődő világban" - hatalmas témakör ez, amelynek kutatása egész sor szaktudomány közreműködését követeli meg. Vitaülésünket természetesen úgy tekintjük, mint a problémák és feladatok megfogalmazásának kísérletét, amelynek folytatása kell hogy legyen. A hagyományos orientalisztikai és etnológiai kutatásoknak is sokkal tudatosabban, politikusabban kell a fejlődő világ problémái felé fordulniuk, mert - ma már nem tagadott - nélkülözhetetlenségüknek pozitív hozzájárulások formájában kell realizálódnia. Ehhez pedig - mint a multidiszciplináris együttműködéshez általában - bizonyos elméleti megalapozás is szükséges. A pusztuló/átalakuló archaikus kultúrák kutatásában rengeteg és igen sokféle feladat adódik, a múzeumi megőrzéstől s feldolgozástól az alakító és fejlesztő munkáig, a „tényrögzítéstől" az elméletalkotásig, s ha ezek az erőfeszítések jól megfontolt elméleti alapokon mozognak s ezáltal igazi multidiszciplináris kutatás szerves részévé válnak, akkor a látszólag periferikus témáról is kiderülhet, hogy cseppet sem az, aminek látszik. Éppen ezért volt ugyancsak célja a konferenciának, hogy - Kari Marx halálának centenáriumán - egyúttal a marxizmus életképességéről nyújtson tanúbizonyságot ezen a területen is. A „fejlődők" problémáinak megközelítésében ugyanis az utóbbi évtizedben (ismét) divatossá vált egy meglehetősen korlátolt Európa-ellenesség és vele az európai kultúra elutasítása, valamint egy agresszív marxizmus-ellenesség, amely Európa-centrikus szemlélettel vádolja a marxizmus klasszikusait is, és a „fejlődők" megértéséhez a marxi történetelméletet is „használhatatlannak" ítéli. Nos, a divatnak egy másodlagos lecsapódása jelen volt a mi vitánkban is. A résztvevők túlnyomó többsége azonban épp ezzel az áramlattal szemben fejtette ki érveit, anélkül persze, hogy mindenféle álproblémától hagyta volna lekötni a figyelmét.