Merre tartasz, ember? [antikvár]

Előszó „Görbe sorokkal ír egyenest az Isten!" - tartja egy portugál közmondás. Igazságtartalmának bizonyítására elöljáróban egy talán kevesek által ismert példát hoznék fel. Michelangelo híres szobrászként dolgozott 11. Gyula pápa síremlékén és egyben a római Szent Péter bazilika építését is figyelemmel kísérte, amikor vetélytársa, az ugyancsak világhírű építész, Bramante hízelgéssel (örök emberi tulajdonság!) rávette a pápát, hogy állíttassa le a síremlék építését és bízza meg Michelange-lót - akiről köztudott volt, hogy nem éppen legerősebb oldala a festés - a Sixtus-kápolna kifestésével. Bramante két legyet akart ütni egy csapásra: eltávolítja vetélytársát a bazilika építkezéséről és egyúttal megtépázza művészi hírnevét, mivel a kápolna kifestésé - gondolta - nem lesz a legjobb alkotása. És mit tett Isten? Michelangelo, aki valóban csak nagy lelki tusa és hosszas vívódás után fogadta el a pápai megbízatást, nekilátott a sziszifuszi munkának és megalkotta - a Dávid és a Piéta után talán legnagyobb művét - a Sixtus-kápolna hatalmas falfelületeinek kifestését olyan művészi színvonalon, amelynek azóta is évente milliók járnak csodájára. E rövid bevezető után térjünk át a képzőművészetekről az irodalomra, mégpedig a magyar irodalomra, armak is a XIX. századi nagy alakjára, a minden időkben érvényes Madách Imrére. Hogy miért éppen őrá? Szerintem a válasz kézenfekvő. Azt szeretném ebben a könyvben személyek és események példáin keresztül a kedves olvasó elé tárni, hogy vajon az (európai) ember kétezer éven át haladt-e (a helyes úton) vagy netán egy helyben topogott - a Sátánnal vívott sziszifuszi küzdelmében.