Nagy képes világtörténet V. [antikvár]

Csaknem egy félezred év telt le, míg az ötödik században a barbár germán népek csapásai alatt összetört nyugoti birodalom romjain a népvándorlás tengerének utolsó hullámai lecsendesültek, s a barbár és római világ elemeinek összevegyüléséből keletkezett zűrzavarból az új nemzetek és államok képe, a modern Európának nagy körvonala, lassanként kibontakozott. E fél ezred év eltemette a régi római világot, elsöpörte társadalmi osztályait, romba döntötte intézményeit, kitörölte nyelvét az élők sorából s a régiek romjain új nemzeteket, új társadalmi osztályokat és új intézményeket teremtett. De bár látszólag minden megváltozott, ez új világ és a letűnt római világ között nem tátongott áthidalhatlan űr. A római műveltség életképes elemei túlélték az általános romlást s bár egy időre háttérbe szorultak, a haladó idővel mind erősebben érvényesültek s lassanként széttörhetlen kapcsok gyanánt fűzték össze a régi és az új világot. E kapcsok közül a legerősebb, mely, ha egy időre meglazult is, de soha el nem tört, a keresztyén egyház volt. A népvándorlás a keresztyén vallást általánosan elterjedve s a keresztyén egyházat megszilárdulva találta a római világban. A hanyatló római császárság társadalmának a keresztyén papság volt erős szervezetével, friss erejével s a hitből merített lelkesedésével legéletrevalóbb eleme. Meg volt már a papság hierarchiai szervezete a római pápának nyugaton általánosan elismert fősége alatt, s míg a római társadalom minden osztálya reménytvesztetten és csaknem tétlenül várta be és szenvedte át az ötödik században bekövetkezett germán invasio minden nyomorát, a keresztyén papság reményteljesen fordult a közelgő barbárok felé, s erélyes tevékenysége kimentette a római társadalom minden osztályát, a császárság minden intézményét elsöprő áradatból. Pedig helyzete épen nem volt könnyű; rendkívüli nehézségeket kellett leküzdenie.