Nagy képes világtörténet VII. [antikvár]

Régi szokás az, hogy az emberi elme pontos határok közé akarja szoritani azt, mit tudománya felölel; határokat von ott is, ahol az érintkezés, az összeköttetés nagyobb az elválasztásnál. Ebből származott az a törekvés is, hogy azokat a nagy korszakokat, melyek az emberiség történetét alkotják, bizonyos nagy eseményekhez, egyes évszámokhoz szokták fűzni. Pedig világos, hogy az emberiség története egységes, a jelen és jövő gyökerei megvannak a múltban és csak hosszú fejlődés eredménye lehet az, ha a történeti élet régi alapjainak helyébe újak lépnek.De még így is szembetünő egy nagy különbség a középkort és az újkort létrehozó tényezők között.A középkort nemcsak intézmények és eszmék választják el az ókortól: az elkülönítésnek a szellemin és erkölcsin kívül van kétségtelen anyagi alapja is: az új népeknek a történelem színterén való megjelenése.A középkor végét nem idézi elő újabb népvándorlás. Az államok a régiek maradnak; belső szerkezetök sem változik rohamosan. Igaz, hogy a történelem mezeje a felfedezések alatt kitágul - igazán egyetemes történetről csak ezután lehet szó, - de az új világ csak sokkal később kezd lényegesen befolyni a régiek sorsára. Az egész változás, mely egy új kort jelöl, mely azt mutatja, hogy az emberiség útja új irányban halad, tisztán belső átalakulás. Az emberi gondolkodás fejlődésének és nem egyes tényeknek eredménye az, hogy új kor lép a réginek helyébe. Csakis ezen korban válhatott az a tan, hogy a gondolkodás az, mi bizonyítja a létet (Descartes), az egész világnézet kiinduló pontjává.