Nagy Képes Világtörténet XI. [antikvár]

Részlet a könyvből: SZELLEMI MOZGALOM. A bölcsészet. Kant. Fichte. A reactionariusok. A XVIII. század az elvont eszmék uralmát illetőleg a XVI. századnak egyenes örököse. Ugyanaz a boldog elbizakodottság, ugyanaz a fenkölt meggyőződés, hogy a világ legrejtettebb rejtélyei megnyiltak a látnoki szem előtt, jellemzi a forradalomnak mindkét nagy korszakát. Akkor a vallás, most az állam volt minden gondolkodásnak központja és czélja; akkor a hit, most a kételkedés tűnt fel az igaz kincses házának kulcsa gyanánt. Az eredmény mind a két esetben egy: a bukás, és mi a gondolkodás világában annál is rosszabb: a megalkuvás. Hasonló módon viszont a XIX. század a tudományos, gyakorlati, conservativ XVII. századnak folytatója. Csakhogy mivel előzője úgy a vallás, mint az állam és társadalom terén mindent felforgatott, hogy aztán az emberi ész és az emberi jog vezetése alatt mindent újra alkothasson: követőjének mindent újra kellett kezdenie. És mivel a rombolás főelve és alapja a kételkedés volt ; mivel az egész történeti világ romjain egyedül az észnek készültek mint mindenható istenségnek oltárt emelni: az új épületnek azon kellett kezdődnie, hogy vizsgálat alá vegye magát a kételkedést és birálat alá vonja az észnek törvényeit s korlátait. Ez a nagy, századokra kiható szellemi munka Kant Immánuel nevéhez van kötve. A königsbergi bölcsész, kinek egész hosszú élete (1724-1804) a rendnek, az egyszerűségnek és a kötelességtudásnak volt folytonos lánczolata, szintén a kételkedés philosophiájából, különösen a skót Hume rendszeréből indult ki, a mint hogy Kant egész gondolatmenete a felvilágosodás műveltségében gyökerezett.