Polgári kultúrpolitika [antikvár]

Előszó „Mert lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és criiölcsi erőltet megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve " Klebelsüerg Kuno A magyar kultúrpolitika fenegyerekének könyvét vette kézbe az olvasó. Ám L. Simon László kötetének legfontosabb hőse nem a szerző, hanem Klebelsberg Kuno, s ennek oka bizonyára nem csupán a jeles előd iránti tiszteletben keresendő. Ahogy a nagy kultuszminiszter is egy olyan korszakban futotta meg pályáját, amelyben szinte alapjairól kellett újjáépíteni Magyarországot, úgy a 2010-ben megválasztott kormánynak is egy katasztrofális állapotban lévő, reményvesztett ország számára kellett visszaadnia a jövőbe vetett hitet. Amikor a magyar társadalom kétharmados felhatalmazásával a polgári erők visszakapták a kormányrudat, olyan kihívással kellett szembenézniük, amelyhez csak a rendszerváltozás utáni első kormány helyzete volt mérhető. S feladatunk bizonyos szempontból nehezebb is volt, hiszen míg 1989-1990-ben még sokakban, különösen a fiatal nemzedékben ott munkált a diktatúra falainak leomlásából fakadó lelkesedés, addig 2010-ben már egy csüggedt, csalódott, a rendszerváltozás reményeinek elárulását megélt ország képe tárult elénk. Az új kormány számára elsöprő többséggel megszavazott bizalom azonban megmutatta, hogy ez a csüggedés csupán időleges, az elárult remény visszanyerhető, ehhez azonban mélyre ható változásokra, társadalmi-politikai viszonyaink gyökeres megújítására volt szükség.