Szemelvénygyűjtemény a művelődéstörténet tanulmányozásához II. [antikvár]

ELŐSZÓ Ujabb kötetünk szerves folytatása az 1980-ban megjelent "Szemelvénygyűjtemény a művelődéstörténet tanulmányozásához (A reneszánsz kultura legjelentősebb eredményei a tridenti zsinatig)" c. összeállításnak. Történetileg tekintve is, mert jelen gyűjtemény ott folytatja, ahol az előző - legalábbis egy szálon - abbahagyta. A szerkesztés alapelveit tekintve is, ezeknek pozitív didaktikai tapasztalatait a népmüvelés-szakos hallgatók négy évfolyama igazolhatja. Természetesen ez még nagyobb igényességre kötelez bennünket: az előző kötettel kapcsolatos kritikai észrevételeket a lehetőségekhez képest igyekeztünk figyelembe venni. Gyűjteményünk öt fejezete viszonylag zárt és homogén egységet alkot. A XVI-XVII. század egyik fő társadalmi-ideolőgiai-mUvészeti vonulatának megragadását célozza; megemlékezve mind a haladó mind a regresszív tendenciákról. Egy harmadik kötet feladata lesz, hogy az első összeállítást záró európai humanizmust a reformációs irányzatok és a korai polgári forradalmak vonalán folytassa tovább - kiegészítve egyszersmind a tárgyidőszak most bemutatott problémáit. Egyfelől a tridenti zsinat, másfelől a barokk erőteljesebb kibontakozása közé esnek a manierizmus teoretikusan is megalapozott évtizedei. Az az irányzat, amely több kutató szemében ma sem tartozik az emancipált művelődéstörténeti, vagy legalábbis művészettörténeti korszakok közé. Igenlői között is kevesen vannak, akik ugyanazokat az alkotói életműveket sorolnák e címszó alá. A mi esetünkben az a helyzet, hogy egyes, manieristának mondott képzőművészek és irók, költők (pl. El Greco, Góngora, Cervantes, Shakespeare, Donne, Bruno) a kezükben tartott kötetben is szerepelnek. Másrészt a manierizmusnak mint későreneszánsz és a barokk felé mutató irodalmi-képzőmüvészeti-filozőfiai jelenségnek a bemutatására az un. reneszánsz-kötet átdolgozása során kivánunk visszatérni. Elfogadjuk tehát Klaniczay Tibor megállapítását, miszerint "a manierizmus elválaszthatatlan része a reneszánsznak, annak utolsó fázisa, kései áramlata. Megjelenése mindenütt összefügg a reneszánsz válságjelenségeivel, gazdasági, társadalmi, politikai katasztrófáival, a reneszánsz kultura társadalmi bázisát alkotók erők megrendülésével. Itáliában első jelei már az 1520-as években megjelennek, ki- - 7 -