Tolle, lege! [antikvár]

Agárdi Péteri Több mint lelkipásztor Személyes sorok a hatvanéves Donáth Lászlóról Szemtől szembe vallomást tenni közeli férfi ismerősünkről, barátunkról, kollégánkról - posztmodern világunkban a férfiszemérem tabusított témái közé tartozik. Nyilvánosan beszélni róla mások előtt: talán könnyebb, írásban: mindenképpen szalonképesebb. Hát megkísérlem. Donáth Lászlóval Békásmegyeren szinte szomszédok vagyunk, több mint húsz éve ismerjük egymást. Megtisztelt barátságával, bár „előéletünk", 1970-80-as évekbeli világnézeti és politikai kötődésünk igen távol állt egymástól. Most azonban nem a kapcsolatunkról szeretnék írni, hanem róla, az Emberről, sokunk tisztelt és szeretett „atyafiáról". Foglalkozása, élethivatása az evangélikus egyházhoz köti, de szerepe és küldetése sokkal tágabb, széles társadalmi, szellemi és lelki dimenziót fog át. Szülei küzdelmes sorsa, családi miliője is ösztönözték erre, de jelleme, alkata nem következett törvényszerűen a származásából, a már csecsemőként, majd felnőttként is megélt üldözöttségból. Az elmúlt három évtizedben szuverén, sőt nonkonform teológussá, szenvedélyes közösségszervezővé és kultúraközvetítővé, mértékadó baloldali kritikai értelmiségivé „intézményesült". Továbbá és főleg: szociális és etikai ügyekben rettenthetetlen prédikátorrá, de egyúttal valódi intézményeket kitaláló-teremtő-mozgató professzionális szakemberré. Nem gondolom, hogy definiálnom kellene ezeket a hivatás-fogalmakat, s azt még kevésbé hinném, hogy mindegyikhez tételesen hozzá kell rendeljem Donáth László megannyi küzdelmét, konkrét tevékenységformáit, cselekedeteit, írásos dokumentumait. Mindazonáltal legalább fel kell villantanom azt a széleskörű innovatív és szervező munkát, amellyel Békásmegyeren felépített és közösségi otthonná tett egy evangélikus templomot a 1 József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár. 1