Történetírás és forráskritika I-II. [antikvár]

A TÖRTÉNELEM ÚTJA (1931) A történeti vizsgálódás indítóoka az ember ösztönös érdeklődése a körülte folyó események előzményei, saját őseinek és a hozzá közelállók elődeinek élete és cselekedetei, általában a homálybavesző múlt minden eseménye iránt. A történetíró ezt az érdeklődést elégíti ki. Célja elmúlt emberi életjelenségek, emlékezetreméltó események, régi történések megörökítése. Ezen az állandó és változatlan célon túl azonban a történetírók célkitűzése s vele a történelem tartalma és módszere is koronként változik. Az előidők hagyományait szájról-szájra adó öregek, a szájhagyományt hősi regévé feldolgozó énekmondók s az első történeti feliratok, feljegyzések, évkönyvek írói hallgatóik és olvasóik szórakoztatására, a vallásos jellegű őskul-tusz elmélyítésére és - oktató célzattal - az elhalt hősök, példaadó egyéniségek dicsőítésére törekedtek. Később új szempont lép előtérbe: a történetíró tudatosan törekszik a mindenkori uralkodó és dinasztia politikájának, kormányzati tényeinek igazolására s ezúton isteni elhivatásuk bizonyítására. Első jelentkezése ez a történetírás politikai utilitarizmusának, más szóval: gyakorlati célzatú irányzatosságának. Ilyen volt a célkitűzése - ókorban és középkorban egyaránt - a hősök, uralkodók, dinasztiák élete és cselekedetei körül forgó elbeszélő történetírásnak. A korai középkorban azonban a régi célokhoz a katolikus középkor transzcendens világszemléletében, skolasztikus filozófiájában és teológiai univer-zálismusában gyökerező új cél járult. A középkor szerzetes-krónikása a történet tényeiben nem emberi életnyilvánulásokat lát, hanem Gondviselés-irányítottá jelenségeket, az emberiség isteni elhivatását bizonyító dokumentumokat. A szórakoztató, dicsőítő és politikai tendenciák nem tűntek el, de háttérbe szorultak a krisztusi tanítás és keresztény világfelfogás igazolására, a múlttörténések morális tanulságainak kihámozására irányuló törekvés mellett. A középkor szerzetese a dinasztikus hőstörténet kereteit szűknek találva, a Krisztusban egyesült emberiség egész egyetemének múltját igyekszik feltárni. A bibliai történet folytatásaként és a Biblián alapuló korfelosztással világkrónikát ír s a nemzeti és partikuláris történetben is egyetemes szempontokat érvényesít. Legendák írására pusztán vallásos cél, a hit és eszme hőseiül tekintett szentek kultuszának elmélyítését célzó törekvés ösztönzi. Fejlődésének ezen az első fokán a történelem az események és jelenségek tárgyi összefüggéseit nem kutatja, fel sem ismeri. Rendszerezése pusztán időrendi. Az író szoros kronológiai sorrendben adja elő mindazt, amit forrásaiból - a szájhagyományból, korábbi történeti művekből - és közvetlen