Újrakezdések [antikvár]

ÚJRAKEZDÉSEK Válogatott írásaim e negyedik kötetének a címe nem az én leleményem, Tavaszy Sándortól kölcsönöztem. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet", Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya ülésének elnöki megnyitójában, 1939. január 19-én az ö ajkáról hangzottak el ezek a szavak: „A mi sorsunk értelmét az újrakezdés művészete adja meg." A kisebbségi lét etikai összefüggéseit inven-ciózusan elemző erdélyi filozófusnak és nemzedéktársainak az a tudat adott erőt az újrakezdésre, hogy alkotó tevékenységük „része annak a nagy tudományos munkának, amely az emberiség közös kincse, és amely - mint a nagy sötétségbe elvesző apró fénysu-gárka is - csak kihat vagy legalább visszahat annak a közösségnek az életére, amelyhez tartozunk."* A két világháború közötti idők elméletileg egyik legképzettebb gondolkodója még művészetnek tarthatta és érezhette az újrakezdést, mint történetileg reá rótt nemzedéki feladatot, tanítványai viszont, akiknek életében háromszor is létparanccsá vált az újrakezdés, már nem érzékelhették művészetként azt a szűk keretek közé szorított alkotásbeli cselekvési kötelezettséget, mely elöl nem futamodhattak meg. Tavaszynak azonban mégiscsak igaza volt, amikor művészetként fogta fel az újrakezdést, hiszen ezzel a jelenségnek éppen emberi dimenzióját ragadta meg. A művészet tudvalevőleg mindig emberi cselekvésnek az eredménye, keretéül pedig vitathatatlanul ' Tavaszy Sándor: Az újrakezdés művészete. Erdélyi Múzeum. XLIV. (1939) 1-2.