A bölcs mosoly [antikvár]

ELŐSZÓ Személyes tanúságtétel ez a könyv, gondolatról és életről szerzett tapasztalásom tanúságtétele. Nem szándékozik tárgyilagos lenni és nem támaszt igényt arra, hogy örök igazságokat állapítson meg. Ami igaz, igaz : filozófiában meglehetősen lenézem a tárgyilagosságra támasztott igényeket : a szempont a fődolog. Szerettem volna könyvemet „Lírai filozófiának" címezni, a „lírai" szót abban az értelemben használva, hogy egészen személyes, egyéni szemléletet fejezek ki vele. De hát ez túlságosan szép cím lett volna s le kell mondanom róla, nehogy túlságos magasra tűzzem ki a célt és túlságos várakozásokat ébresszek az olvasóban - meg azért is, mert gondolkozásom legfőbb alkotórésze a földhözragadt próza : ezt a színvonalat könnyebb megtartani, mert természetesebb. Végtelenül szeretek a földön heverni, hozzátapadni a talajhoz, eggyé válni a gyepes hanttal. Lelkem kényelmesen és boldogan evickél a homokban. Némelykor, ha az ember megrészegedett ettől a földtől, oly könnyűnek érzi lelkét, hogy az égben képzeli magát. De valójában ritkán emelkedik hat lábnyira a föld színe fölé. Hasonlóképpen szerettem volna az egész könyvet plátói párbeszéd alakjában megírni. Igen megfelelő forma ez személyes, hanyag megnyilatkozások számára s arra is, hogy mindennapi életünk fontos apróságait belevigyük, mindenekfölött pedig, hogy kényelmesen kószáljunk az édes, csöndes gondolat mezőin. De valahogy nem tettem meg ezt sem. Nem tudom, miért. Talán attól féltem, hogy mert az irodalomnak ez a formája manapság éppenséggel nem divatos, valószínűleg senki sem fogja elolvasni, - már pedig az író mégiscsak azt szeretné, ha olvasnák.