A nő [antikvár]

Mint a Biblia elbeszéli, az első embernek, Ádámnak teremtésénél így szólt az Úr: Nem jó az embernek egyedül lennie, azért szerzek neki segítőtársat, ki szüntelen előtte legyen". E szavak világosan mutatják az irányt a nő hivatásának kialakulásához. Az ember azonban csak sok tévedés után ért el lassanként azon korhoz, melyben méltányolni tudta a nő lelkének az ő életére gyakorolt nemesbítő, boldogító hatását. Az őskorban mindenekelőtt a testi erő szerzett tekintélyt s biztosította az élet fenntartását. Az egyén egész élete harc volt az élelemért az idő viszontagságaival, a vadállatokkal sokszor zsákmányért versenyző embertársával. Nem támaszkodhatott társadalmi rendre, kezdetleges védő, támadó fegyverével saját izomerejére volt utalva. Az uralom az erősebb előjoga maradt, a gyöngébb szerepe a hódolat. Az ember, ahol legyőzhetetlen hatalomra talált: ott babonás félelemmel adózott, ahol győzött: feltétlen hódolatot követelt.