Emberi problémák [antikvár]

Részlet a könyvből: AZ ÖSSZETETT EMBER. Az összetett ember nem én vagyok, de lehetnék én is. Hogy mikor születtem, nem tudom. Lehet, hogy mikor az első durva követ szerszámnak használtam, mikor először adtam tovább szóval gondolatomat, mikor a barlang falára az első bölényt lerajzoltam, mikor először borzadtam össze a megszűnés gondolatára, mikor az első csatornát építettem, vagy mikor először vert bennem gyökeret az örök kétkedés szelleme. Lehet, hogy előbb, lehet, hogy később, nem tudhatom. De vagyok és ugy érzem, hogy időtlen-idők óta vagyok és maradok mindaddig, mig életem célja nem önmagamban rejlik, hanem a sarkamat taposó nemzedékek végtelen sorozatában. Évezredek óta gyűjtöm és raktározom magamban a tapasztalatokat. Tudom, hogy a tél hideg, a tüz melegit, többedmagammal erősebb vagyok, mint egyedül, de még sokkalta erősebb vagyok ha szolgálatomba állitom a természet erőit is. Irásban, templomok falán, sziklafeliratokon, pergamenttekercseken, könyvekben feljegyzem az eseményeket és akkumulátorok módjára összegyűjtöm a meglevő tudást; szinek skálájában, szobrok plasztikájában, akkordok összecsengésében megkötöm az elfutó szépet és hordozom magamban minden szépnek, jónak és igaznak szülőjét, az örök gondolatot.