Germánia [antikvár]

Az ókorban ismert világ a Földközi tenger környékén terült el és még Európa távolabbi vidékei, is sokáig a mondák színes ködébe merültek. Nagy Sándor idejében történt, hogy egy vállalkozó szellemű messziliai (marseili) görög kereskedő, egy bizonyos Pytheas, vakmerően felhajózott a messzi, ismeretlen északra és Kr. e. 330-ban sohasem hallott barbár törzsekről hozott hírt. A hír talán el sem került Rómába és bizonyára még annak sem tulajdonítottak volna jelentőséget, ha értesülnek róla későbbi, nagyhatalmi fejlődésük idején, hogy, - miként azt Mommsen, a legnagyobb német történelemíró mondja, - a Duna északi folyásánál már hosszabb ideje bolyongott egy nyughatatlan nép, főleg a kelták által lakott területen. „Kimbereknek nevezték magukat, lévén champho: harcos, ez az elnevezés vált már vándorlásuk megkezdése előtt népi nevükké." (Mommsen: Römische Geschichte, II. 173.) Nem volt állandó lakhelyük, kocsitáborral járták a világot. Az akkori kultúrnemzetek, így a rómaiak is, az első találkozás után a keltákhoz sorolták ezt a törzset, s csak később ismerték fel germán hovátartozásukat. Nem sok emlék maradt fenn utánuk, de tudjuk, hogy erkölcseik nem voltak kifínomodva, a húst nyersen ették, vezérük a legbátrabb, de lehetőleg egyben a legmagasabb férfi volt...