Debrecen képzőművészete 1919-1945 [antikvár]

A gerince megtört. Pár oldal szélei kicsit sérültek.
"Debrecenből kerültem elő szobrásznak, hogy, hogy nem, ezt magam sem értem. Hiszen Debrecen sohasem volt nagyon termőföldje a művészeteknek. De befogadója sem. Inkább bizalmatlan, gyanakodó, mint lelkesedő fajta, Csokonai állapította meg róla, hogy a kövér disznók és sovány poéták városa" - írta Medgyessy Ferenc önéletrajzában 1944-ben. Róla és városáról, a századforduló Debrecenéről így nyilatkozott Lyka Károly művészettörténész: "...Megtörtént az a csoda, hogy művészet dolgában tökéletesen meddő talajból két művésztehetségünk is sarjadt ki, akiket azóta legjobbjaink közt emlegetünk. Ez a nevezetes őstalaj, amely odáig nem látott telivér művészt, két nagy alföldi város: Debrecen és Hódmezővásárhely. Az előbbiben Medgyessy Ferenc pillantotta meg a napvilágot, az utóbbiban Tornyai János." A tévesen Csokonainak tulajdonított /valójában Petőfi által hangoztatott/ keserű kifakadások és Kazinczy Ferenc megállapításai óta általánosan elterjedt vélemény volt Debrecenről, hogy a kálvinizmus és a cívis szellem gátolja a művészetek kibontakozását. Lyka Károly elsősorban Kazinczy alapján jellemezte a XIX. századi Debrecent: a puritanizmust, a műpártolás hiányát és a szobrászat fejletlenségét. Való igaz, hogy a kálvinista-helvét vallás egyszerűségre törekvése nem kedvezett a plasztika fejlődésének, de a XIX. században csak megjelentek Debrecenben az épületdíszítő, majd köztéri szobrok, közöttük több éppen a Református Kollégium környékén.