Máglyák ideje [antikvár]

Amikor készül egy interjú, nem gondolunk arra, hogy valaha kötetbe kívánkozik. Dolgozunk, írunk, elolvassák az emberek a lapokban. Vagy nem. Többnyire elfelejtődik a cikk. Még a szereplők emlékezetéből is kikopnak a mondatok. Ezért gondoltam úgy, összeszedem az interjúkat. Hogy legalább a nyilatkozók ne feledjék, miket beszéltek. Tanulságos mindenki számára. A válogatásnál a legkevésbé sem számított, ki, milyen híres, ki a „sztár". Amikor böngészgettünk a szerkesztővel, előjött a háttér, felvillant egy-egy mozdulat, kedves gesztus, mosoly, netalántán megvető pillantás. Egyik beszélgetőtárs közvetlen volt, a másik elutasító. A legnagyobbak voltak a legkedvesebbek. Csak ott nyúltam bele az írásokba, ahol szükségét éreztem, ahol változtatni kellett. Pontosítani, parányit kiegészíteni. Másképp érthetetlen lett volna némely mondat, némely utalás. A mondandó sehol nem sérült. Az interjúk nem könyvbe készültek, ezért a változtatás. Soha nem tettem félre a megjelent cikkeimet, így aztán roppant nehéz feladatnak bizonyult előhalászni a sárguló újságokat. Több cikket régen elfeledtem, nem tudtam létükről. Amiről meg tudtam, a jóistennek sem akart előkerülni. így maradtak ki sokan... Hézagos könyv született. A fene bánja... Nagyszerű embereket ismertem meg: Tolnay Klári, Sinkovits Imre, Schiffer Pál, Koltai Róbert, Farkas András, Réti Zoltán maga a csoda. Előttük is tisztelgek e könyvvel. Ádám Tamás