A magyarság néprajza II. [antikvár]

GAZDÁLKODÁS Vjr azdálkodáson tágabb értelemben néhány életszükséglet, elsősorban a táplálkozás, aztán a ruházkodás, munkaszerszám-fölszerelés nyersanyagainak megszerzésére irányított tevékenységet értjük. Mindezen szükségletek kielégítése kezdetleges fokon a természeti környezet, állat- és növényvilág maguktól felkínálkozó egyedeinek és termékeinek egyszerű birtokbavételéből, összeszedé-séből, eltulajdonításából áll. Ezért mondjuk a gazdálkodás e kezdeti pusztító formáját gyűjtögető vagy rablógazdálkodásnak. Ide tartozik tehát az állatok elfogása, elejtése, a vadászat és halászat s a vadontermő növények és gyümölcsök behordása. Amaz a férfiak, emez az asszonyok hivatása. Tápláló növények kiválogatása, ön-kénytelen nemesítése és kisméretű termelése, azaz a föld gondozása, meg-mívelése már az emberi történelem hajnalán felmerül. Ez a kezdetleges földmívelés, amely az asszonynép két-kézi munkájával indul meg, az idők folyamán elhatalmasodott állati erővel végzett szántómívelés mellett ma is elevenen, sőt a legmagasabb fejlettségben él a kerti ásós-kapás földmívelés formájában. Sokkal későbbi eredetű ennél az állatnevelés, amely a napjainkig tartó természetkínálta fűvelő állattartásban, az istállózó-takarmányozó, tehát már a földmívelést feltételező móddal szemben szintén az egykori szabad rablógazdálkodás jeleit mutatja. A magyarság pusztán gyüjtögető-zsákmányoló gazdálkodásból az ugor-egység korában élhetett. Már a bolgártörökökkel való érintkezés korában az előmagyarság előtt nem volt teljesen ismeretlen a termelő gazdálkodás egyikmásik ága sem. A bolgár-törökökkel való egyesülés a termelő gazdálkodás széleskörű kiterjedésével járt. Napjainkban a termelő gazdálkodás teljesen háttérbe szorította az egykor nagyjelentőségű gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás-módot. Magától értetődik, hogy ezekben a foglalkozásokban, — amelyek közül Hermán Ottó a vadászatot, halászatot és állattartást ősfoglalkozásnak nevezte el, de amelyek közé joggal számíthatjuk a tág értelemben vett földmívelést is, — régmúlt hagyományok emlékei maradtak fenn. Ezeket a néprajz kutatja a nyelvészet, régészet segítségével őstörténetünk felderítésére. Ezek a maradványok kiterjednek a tárgyi és szellemi hagyatékra egyaránt egy mágikus szemléletvilág (ritus, hiedelem, kultusz) örökségeképen. A gazdálkodás ezen vonatkozásairól a következő kötetekben lesz szó. A gazdálkodás gyűjtött vagy termelt javainak felhasználásával pedig könyvünk első kötete foglalkozik.