A Sátán és cimborái [antikvár]

Ördögidézés, varázslás, fekete mágia, boszorkányhit fontos kiegészítő részei a kultúrtörténetnek. És már csak azért is számot kell róluk adnom, mert egyben az emberi hiszékenységnek is szemléltető példatárai. Mondanom sem kell, hogy miután csakis kultúrtörténeti szempontból idézem tetemre a sátánt és cimboraságát, egyáltalán nem érintem az egyházak tanításait a Gonoszról. Más a dogma és más a babona. Nincs az a tan, amelyet ki ne forgathatna a tudatlanság és amellyel vissza ne lehetne élni tudatosan. Nem véletlen, hogy könyvem a spiritizmus megszületésének századik évfordulóján kerül az olvasó kezébe. Tisztelem a spiritizmus erkölcsi tanításait, ám ha az új tan új utakon halad is, itt-ott régi babonák bogáncsa tapad a sarujához. Spiritiszta olvasóimat arra szeretném rábeszélni, hogy mielőtt mediumitással magyaráznák a fekete mágiáról, boszorkánypróbákról, éjszakai repülésekről, farkassá változó emberekről, mi egyébről ránk hagyományozott történeteket, előbb szánják rá a fáradságot és győződjenek meg róla: egyátalán igazak-e a hírek, amelyeket a régi ember pokoljáró fantáziája összekrónikázott. Ezekről a maguk helyén részletesebben számolok majd be és igyekszem a kazalnyi pelyva közül kiszitálni, ami kevés tiszta búza akad benne. Ha ugyan akad. Budapest, 1948. május. Ráth-Végh István.