Az úriember [antikvár]

Illemszabályokról könyvet írni merész dolog; mert hiszen aki erre vállalkozik, nem sorolhat föl felületes, általánosan ismert illemtani szabályokat, ismernie kell a társadalom minden rétegét, sőt továbbmegyek, ismernie kell a művelt Nyugatot, népeket, nemzeteket, mg kell tudnia különböztetni, mi az emberben az igazi érték, mi a felületes külső máz, a franciák túlzott udvariasságát éppúgy nem szabad abszolút szabályul tekintenie, mint az angolok tartózkodó hidegségét, a németek kifogástalan pontosságát. És nem szabad a jómagunk oly sokszor rosszul értelmezett lovagiasságát sem vakon követendő például odaállítania. Egy angol barátom, Charles Peat mondása jut eszembe: "Idegen nemzetet akkor fogok csak igazán megismerni, ha közöttük hétköznapi életet élve, el tudtam velük feledtetni, hogy idegen vagyok." S csakugyan, amikor ennyire jutottam, amikor már igazán megismerhettem az angolt, kezdtem megérteni nagy-nagy fölényüket, okos tartózkodásuk alá rejtett szívük mélységes melegét, az élet minden körülményei között szem elől nem tévesztett korrekt magatartásuk igazi jelentőségét. A művelt francia sokaknak tetszetős, túl finom modorát nem bírálgatom. A világháború tűzpróbája sok nemzet igazi karakterét mutatta meg. Illemszabályok felállításánál általános nemzeti tulajdonságokat készpénzül ritkán vehetünk. Tapasztalt lélekbúvár legyen, aki az emberből az igazi értéket hámozza ki , és a valóban követésre méltóra bukkan rá mindenütt. Az elfogultság és a nevetségesség között csetlünk-botlunk, ha az etikettformák szőrszálhasogatásig vitt erőltetésével minden lépésünkre szabályt állítunk fel, s az egyéni karakter fejlődésének még csak szelelőnyílást sem engedünk. Szóval, a sokat emlegetett középút itt is arannyal jelöli meg helyét, ha jól választott irányától nem tér el, ízlés ellen nem vét, túlzásba nem csap soha. Éppen ezért örömmel üdvözlöm e könyvet, melyre ma különös rendeltetés, nem túlzásból mondom: fontos hivatás vár. Bármennyire fáj, érezzük, látjuk, tudjuk mindannyian: az élet színvonala süllyedőben van. A régi rendet a háború okozta nyomorúság csúsztatja lejjebb, mindinkább lejjebb, az új rend még csiszolatlan, formát nem ismer, testileg-lelkileg ügyetlen, szokásban, modorban félszeg. Tapintatot, modort kifogástalan magaviseletet csak nevelés útján sajátíthatunk el, a jó nevelés egyik útján sajátíthatunk el, a jó nevelés egyik eszköze azonban a könyv, jó könyvből pedig újat, szépet, követésre méltót mindig tanulhatunk. Az úriember. A jó társaság szabályai címet adta könyvének a szerző. Élet könyvének nevezném én. Az élet minden körülményére ad tanácsot, okos útbaigazítást, s még azok is, akik az élet mesterének képzelik magukat, hasznos okulásra lelnek benne anyagot eleget. Nem mint illetékes bír, csak mint nyílt szemű, szépen élni szerető társ lény, mindenkinek szívesen ajánlom e könyvet, aki az életben szépet keres, szereti a zavartalan jót, tüske között is meglátja a kéklő ibolyát, s boldog, ha hófehér asztalát díszíti vele.