Építészeti hagyományunk nyomában [antikvár]

ELOSZO (Gondolatok Qráfik Imre könyve kapcsán) nép(i)építészet: egy megőrizhető világelsőség A hagyományok ismerete, amely kulcs a jövőhöz Kevés olyan területe van a kultúrának, ahol világelsők voltunk és talán még lehetünk is. Ugyan nem közismert, de a népi építészet egy ilyen terület. Megelőztük a világot vagy legalábbis az elsők között voltunk több fontos lépéssel. Említsünk meg néhányat: - magyarországi falusi házak, köztük a nemzetiséglek leírása, és összehasonlító házkutatás kezdeményezése a 18. század első felében (Bél Mátyás); - a szabadtéri néprajzi múzeum, azaz a „skanzen" előképe a Bécsi Világkiállításon 1873-ban, amelyet megtekintett az a svéd néprajzkutató is, aki aztán 1891-ben létrehozta a Skansent Svédországban; - falusi tájegységekre jellemző típusházak építése az 1896-os Millenniumi falu számára (Jankó János); - fiatal építészek országjárása, rajzai és felmérései a 20. század első éveiben, majd ezen a hagyományon alapuló épületek tervezése és építése (Toroczkai Wigand Ede, Medgyaszay István, Kós Károly és a Fiatalok); magyarokról szóló tanulmányok angol, német, holland, osztrák folyóiratokban; - népművészeti, majd néprajzi kézikönyvek kiadása az építészeti emlékek részletes bemutatásával a 20. század első évtizedeiben (Malonyay Dezső, 1907-22, illetve Bátky Zsigmond, Qyörffy István és Viski Károly, 1928 és 1933); a magyarországi háztípusok meghatározása (Bátky Zsigmond); - a diákok népi építészeti felmérései a nyári szünidőkben az 1910-es évektől kezdve, s ezek megjelentetése nyomtatott formában (Eoerk Ernő); - a népi építészet szervezeti formában való kutatása, valamint könyvsorozat (1936-43), folyóirat (1941-44) és mérnöki továbbképző füzetek (1942-44) kiadása, ahol már a későbbi építészeti útmutatók előképe is megjelent (Padányi Gulyás Jenő és a Magyar Ház Barátai, köztük Antal Dezső, Kiss Tibor, Tóth Kálmán, Vargha László és társaik); ezzel párhuzamosan Tóth János felmérései és könyvei (1938-45); - ehhez kapcsolódva típus-tervek készítése tájegységekként és 17 000 falusi ház felépítése az 1940-41-es árvizek után (Magyar Ház Barátai), majd 1941 és 1944 között 10 000 ház nagycsaládosoknak (ONCSA-házak, az építési osztály vezetője Tóth Kálmán); - ezzel párhuzamosan a modern építészeti csoport érdeklődése a falusi házak tervezése iránt (Molnár Farkas, Rácz György és társai); lapjuk a Tér és Forma alkalmanként publikálja a népi csoport, sőt népi írók és néprajzkutatók cikkeit is, mert a két oldalnak össze kell fognia (Birbauer Virgil); - a magyar népi építészeti kutatások részletes történeti áttekintése 1948-ban (Vajkai Aurél), utóbb ezt 1976-ban, majd 2011-ben folytatják a feladatok kijelölésével (Filep Antal, illetve Kemecsi Lajos); - a népi műemlék fogalmának bevezetése egy 1949-es törvényerejű rendelettel, amely 15 évvel előzte meg a műemlékvédelem Velencei Kartája, illetve az UliESCO hasonló ajánlásait (Vargha László); - a hagyományos paraszti életet és ennek keretében a házat és kertet is tanulmányozó néprajzi kutatómunka a Heves megyei Átány községben 1951-től kezdve, amelynek célja egy részletes falumonográfia írása; a magyar néprajztudományt nemzetközi sikere vezető