Szokásmondások [antikvár]

Bevezetés Minden nép nyelvében évezredek története szunnyad. Kik vagyunk, honnan jöttünk, kikkel érintkeztünk, mit tanultunk időtlen időkön át - ezekre a kérdésekre a nyelv búvára még akkor is szinte pontos feleletet tud adni, hogyha a külső körülményekről, amelyek közt a nép élete a ködös hajdankorban lefolyt, nincsenek is egykorú és kétségtelen hitelű történelmi forrásaink. A magyar nyelvnek, főkép a szókincsnek tudományos vizsgálata derítette ki, hogy a finnugor közösségből kiszakadt magyar nép huzamosabban érintkezett a bolgár törökséggel, hogy tőle tanulta meg a földművelést és állattenyésztést, s hogy a helyhez kötött, fejlődésre képes nemzeti élet feltételeinek nem minden ismerete nélkül jelent meg Nyugateurópa határán. Két nagyérdemű nyelvtudósunk, Volf György és Szinnyei József a magyarság keletről hozott szókincse alapján meg is rajzolta a honfoglalók műveltségi állapotának szemléletes képét. De művelődésünknek még az új hazában való fejlődéséről is, szlávokkal, németekkel, olaszokkal való érintkezésünkről, a kereszténység felvételéről stb. nem egy tekintetben megbízhatóbb felvilágosítással szolgál a mai nyelvtudós munkája, mint aminőt az eseményekhez korban sokkal közelebb álló oklevelekből és krónikákból meríthetünk.