A Nagyváradi Szemináriumi Nyomda 1745-1804 [antikvár]

Előszó 200 éve - 1804-ben - vásárolta meg a nagyváradi szemináriumi nyomdát utolsó bérlője, Máramarosi Gottlieb Antal. A Csáky Miklós püspök kezdeményezésére 1740-ben alapított, de működését csak 1745-ben megkezdő szemináriumi nyomda a 18. század folyamán Nagyvárad egyetlen tipográfiája volt. A Diószegről 1798-ban ideiglenesen a városba költöző Medgyesi-nyomda, mindössze egy ismert itteni nyomtatványával, csak rövidéletű magánkezdeményezésnek tekinthető. A szemináriumi nyomda Várad egyházi és művelődési életének fontos tényezőjévé vált a század folyamán. A nyomda több mint háromszáz ismert kiadványa tartalmilag és műfajilag igen változatos. Katolikus teológiai irodalom, a papnevelde, a főgimnázium és az akadémia diákjainak és végzettjeinek vizsgatételeit tartalmazó ún. "liber gradualis" nyomtatványok, szertartáskönyvek, a legkülönbözőbb alkalmakkor elhangzott köszöntők, beszédek és prédikációk, Patachich püspök udvarában előadott zenés drámák, oratóriumok és operák szövegkönyvei, Gánóczy Antal kanonok és Miller Jakab Ferdinánd történeti művei, pápai és püspöki hirdetmények, egyházi névtárak. Keresztesi Józsefnek, a váradi református közösség legmarkánsabb 18. századi személyiségének prédikációi, és számos levéltári jellegű kiadvány egyaránt szerepel a nyomtatványok sorában. Petrik Géza 1888 és 1892 között megjelent monumentális műve, a Magyarország Bibliographiája 1712-1860, az akkor feldolgozott nagyobb központi könyvtárak állományaiból csak alig harmadrészét tudta azonosítani a ma ismert szemináriumi nyomtatványoknak. Naményi Lajos A nagyváradi nyomdászat története c. 1901-ben, a Magyar Könyvszemlében megjelent alapvető tanulmányának a papnevelde nyomdájára vonatkozó harmadik közleménye, mely nagyrészt Zsák J. Adolf adatgyűjtésére támaszkodott, több tucatnyi újabb - immár elsősorban a váradi katolikus könyvtárakban fellelt - tétellel gazdagította a szemináriumi nyomtatványok sorát, illetve máig legfontosabb forrása a nyomda története iránt érdeklődőknek. A 20. század második felében az Országos Széchényi Könyvtár (OSzK) régi magyarországi nyomtatványokat gyűjtő és feldolgozó osztálya (RMNy szerkesztőség) Petrik adatgyűjtését folytatva, a lehető teljességre törekvő