A szövegkutatás megalapozása a magyar nyelvészetben [antikvár]

BEVEZETES1. Dolgozatom a magyar nyelvészeti szövegkutatás általános kérdéseinek és fő irányainak vázlatos történeti áttekintésére vállalkozik azzal a céllal, hogy segítse az eligazodást e dinamikusan fejlődő, mára bonyolult interdiszciplináris kapcsolatokkal rendelkező tudományterületen. Tárgyam kijelölésének elsődleges ösztönzője a szövegtan egyetemi oktatásában szerzett tapasztalat, nevezetesen az, hogy időrendi megközelítéssel eredményesebben alakítható ki a szöveg vizsgálatához nélkülözhetetlen elméleti háttérismeret és fogalmi apparátus, mivel ezen az úton könnyebben értelmezhető az 1960-as években bekövetkezett tudományos szemléletváltás logikája. Részletezve: a/ történeti szemlélettel átláthatóbbá válik az a folyamat, amely a nyelvészeten belül szükségszerűen vezetett a grammatikai leírástól a szöveg vizsgálatáig, vagyis a rendszertől a nyelvhasználatig; b/ az időbeli egybeesések mentén az előzővel összekapcsolhatók a nyelvészeten kívüli tudományok azon felismerései, amelyek a nyelvészeti szövegvizsgálat pragmatikai alapjait adják; c/ a fentiek következtében a nyelvészeten belüli folyamatok összefüggésbe hozhatók azzal a mélyreható átalakulással, amely napjainkban a tudományfilozófiában végbemegy, és amely a racionalista ismeretelméleti alapú analitikus tudományelméletet felváltó kognitív szemléletben ragadható meg (a metatudomány kognitív fordulatára" Kertész 1997: 337-339). Ugyanígy csak történeti megközelítés adhat magyarázatot a szövegkutatás egymás mellett élő irányainak létére, eredetük hátterére. A tudománytörténeti vizsgálódás tehát módszertani alapelvként teheti magáévá Zsilka JÁNOS (1974: 95) következtetéseit, amelyeket a rendszerkutatásnak az állapot dinamikus jellegére vonatkozó felismeréseiből levon: az állapot valóban a történet alapján érthető meg", és hogy a történet, amely az állapotot érthetővé teszi, nem az állapoton kívül van: a történet benne rejlik az állapotban".Munkám nem tüzetes tudománytörténet; egy ilyen vállalkozást a forrásanyag terjedelme, tematikusan is szerteágazó volta a rendelkezésemre álló keretben nem tenne lehetővé. Ezen túlmenően a korábban megjelent bibliográfiák mellett (vö. Penavin-Thomka szerk. 1982: 187-190; Békési 1986: 359-370; a Petőfi-Békési szerk. 1-11. kötetek) a közelmúltban napvilágot látott néhány olyan tanulmány is, amely időmetszetekben veszi számba a magyar szövegkutatás eredményeit (máté 1991 a, b; uő: 1998; Tolcsvai Nagy 1998), valamint egy leíró szövegtan (SziK-szainé 1999), amely rendszerezi a szövegkutatás témáit, fogalomanyagát példákkal