Apologiai vitatkozások az igazság körül [antikvár]

Az embernek szellemi és erkölcsi értékei körül a küzdelem sohasem volt élesebb, mint napjainkban. A tudománynak az az iránya, mely a természettudomány terén is elhagyja a pozitiv tények alapját s a költői látásnak terére lép, annyira megsebezte ma tudásunknak egynéhány ágát, hogy szinte nehéz megállapítani, mi tartozik az igaz valóság s mi a költői fantázia körébe. Az egész származástan a költői invencióknak, be nem igazolható föltevéseknek, be nem bizonyítható hipotéziseknek alapján áll; és e képzelt, de valóságban nem létező alapokon a látszólagos tudásnak hatalmas rendszerei épültek föl. Minden tárgyilagosan gondolkodó elme tudja, látja, hogy a leszármazást sohasem lehet bebizonyítani. De azért tiszteletreméltó elmék is a gondolkodás posztulátumának, követelményének tekintik az általános leszármazás elvének elfogadását. Ameddig a küzdelem objektív eszközökkel foly; vagy bizonyos tételek mint föltevések kezeltetnek, a tudomány s az ember erkölcsi javai nem szenvednek kárt. De midőn egészen költött tényeket bevégzett és tiszta igazságként tárnak föl a nagyközönség előtt: akkor a tudományon is s az ember erkölcsi javán is mély sebek ejtetnek. És éppen ez az irány teljesen az atheizmus lejtőjére lépett; amivel karöltve jár az ember méltóságának leszállítása állati színvonalra. Hogy ez a két tétel az erkölcsi öntudatot, a felelősség érzetét, a magasabb erkölcsi célok s javak felé irányuló törekvést lehetetlenné, de sőt fölöslegessé is teszi, nem szorul bizonyításra.