Az őskori és ókori orvostudomány [antikvár]

Valamikor - régen - már írtam néhány szót arról, hogy mikor a külföldről szemünk elé kerül egy-egy szép kiállítású és tartalmas orvostörténeti munka, lelkünk teljességével érezzük, hogy a boldogabb és gazdagabb nemzetek nyomába kell lépnünk mielőbb ezen a téren is. Végre beteljesült vágyunk ennek a könyvnek megjelenésével, mely a külföldi irodalomnak is becsületére válna.Bármit mondjanak azok, kik úgy vélik, hogy a mesterség (de csakis ez! nem pedig az ars!) és a történelmi érzések nem való egy kalap alá és hogy elegendő, ha a status praesens-t ismerjük; minek még a fejlődés menetének, a közmívelődéssel való kapcsolatának, tévedéseink - botlásaink - a mai időkbe nem illő furcsaságainak ismerete is? Mégis ismernie kell a művészete magaslatán álló tudósnak azt a fejlődés, amelyen tudománya eljutott a mai fejlettségi fokig, hogy azt kellőleg értékelni is tudja. Általában elfeledik, hogy az orvosi tudományok előrehaladása hasonló minden élő (de igen lassan fejlődő) organizmus életéhez, melynek állandóan a fokozatos emelkedés és az átmeneti hanyatlás bajaival kell küzdenie. A szerző érdekes és tanulságos munkáját lapozgatva nem egyszer eszembe jutott mindez. Folyton változó progressio és regressio! Akárcsak az ember és az állat életében.Azt lehet mondani, hogy ez a hazalmas méretű kutatással, tudással írott könyv nem más mint egy újszerű, oknyomozó orvostörténelem, mely a mai tudományunk fejlődését az illető kor közmívelődésének, filozófia irányzatának, az idők szellemének és gondolkodásmódjának vetített fényébe igyekszik beállítani. Nem a történelmi adatok és életrajzok ismertetésére helyezi a súlyt, hanem az egyes orvostudományi szakok fejlődésmenetének ecsetelésére, ami kétségkívül előnyére szolgál.