Csináljanak végre valamit, hogy érezzék, a szabadság az ő ügyük! [antikvár]

BEVEZETÉS Kézen fogva sétáltak a Belvárosban Eszterrel. Megnézték a kirakatokat, cigarettát vettek. Ritka alkalom volt ez, mert bár közel laktak, kevés idejük jutott arra, hogy csak úgy sétálgassanak. Szerették ezt a várost. A Kossuth Lajos utca üres, kifosztott kirakatairól találgatták, milyen bolt is volt ott a hatvanas években. Abban sehogy nem tudtak megegyezni, melyik üzlet lehetett a Mézes Mackó a Kígyó utcában. A Puskin utca sarkán meg valami bankot találtak ott, ahol valaha turmixitalokat mértek, amelyeket operákról neveztek el (Aida, Trubadúr). Eszter nem emlékezhetett, hiszen tizenöt évvel fiatalabb volt. Évtizedek kötötték ide őket. Mikor még nem ismerték egymást, ide jártak egyetemre, itt születtek a gyerekek, az unokák. Amikor sor került ezekre a sétákra, szinte mindig ugyanazt az utat járták be. Filmmúzeum, Mézes Mackó, Fontana, Gerbeaud (itt mindig ittak egy kávét, ez volt a luxus!), Roosevelt tér. Aztán meglátogatták József Attilát, és indultak haza a Jászai felé. Szép őszi este volt, sokáig maradtak. Megnézték a Greshamet, aztán az üres Nádor utcán folytatták útjukat. A csendbe azonban egyre gyakrabban valami furcsa zaj vegyült, amely a Szabadság tér felé haladva folyamatosan erősödött. Későn jött szerelmük lefoglalta őket, nemigen törődtek a politikával, így nem tudták, mi izgathatta az embereket. Bár egyikük sem volt apolitikus, mindketten liberálisnak vallották magukat, az előző napok eseményei valahogy kimaradtak. Eszter már az Arany János utca sarkáról vissza akart fordulni, de unszolásra, meg kíváncsisága okán továbbmentek. Ordítás, fust, repülő kövek, égő autó, vízágyú, félelmetes megvadult tömeg. Otthon, a TV-ben látták meg, hogy miről van szó!