Ipari művészet IV. [antikvár]

Részlet: NEMES ÉVA A CSOMAGOLÁSRÓL - CSOMAGOLÁS NÉLKÜL A Belváros egyik reprezentativ édességüzletében a várakozási időt a polcokon egymás mellett sorakozó italok nézegetésével töltöttem. Először csak ösztönösen nézegettem, majd látni is kezdtem. Mit vennék meg mondjuk, ha külföldre vinnék ajándékot? Gondolati vásárlásom a kecskeméti baracknál és a pécsi nem is tudom a nevét italnál horgonyzott le. Pedig nem is szeretem a barackpálinkát, a pécsi cimert viselő italt meg egyáltalán nem is ismerem. És itt jutottam el az ösztönösségtől a tudatosságig: választásom egyszerüen azért esett e két italfajtára, mert megjelenésük egyéni és esztétikus. Ekkor kezdtem először a csomagolás kérdésével foglalkozni. Néztem, tapasztalatokat, impressziókat gyüjtöttem, szakembereket kérdeztem meg, tanulmányokat olvastam el, amig összeállt az a kép, ami remélhetőleg legalábbis megközelitö hitelességgel tükrözi majd a csomagolás hazai helyzetét. A hazai helyzet Magyarországon a csomagolási kultura nem valami magas szinvonalu. De ha a csomagolás tekintetében ritkán akad is okunk a büszkélkedésre, mégis néhány éve, bizonyára a gazdasági mechanizmus hatására megindult végre az a folyamat, ami több vonatkozásban máris érezteti jótékony hatását. Poizitivumnak kell elkönyvelni elsősorban azt, hogy ami évtizedekig csak sokadrendü szükséges rossz volt, amit a termelő vállalatok ugy tekintettek, mint a termeléstől teljesen független tennivalót, az ma már polgárjogot nyert, igényelt és sürgetett, hivatalosan is inspirált és gazdaságilag támogatott muszaki fejlesztési célkitüzés lett. A fejlesztési tervek ma már foglalkoznak a csomagolás teljes vertikumával, a csomagoló anyagokkal, gépekkel, a szállitási-, gyüjtő- és fogyasztói csomagolás korszerü módszereinek kialakitásával és alkalmazásával, a csomagolás és a termelővállalat szervezeti kapcsolataival, a mindinkább sürgető szakemberképzéssel, a csomagolás gazdasági tényezőivel, esztétikájával, propagandahatásával, és igy tovább. A távlati tervek pedig legalábbis megközelitő pontossággal meghatározzák már azokat a legsürgősebb tennivalókat, amelyek egyrészt az elmult két évtized általános ipari és a csomagolástechnika fejlődése között kialakult különbséget hivatottak csökkenteni, másrészt utat nyitnak a fejlett iparral és csomagolóiparral rendelkező államok és a hazai csomagolástechnika közötti szintkülönbség csökkentéséhez.