Járdányi Pál összegyűjtött írásai [antikvár]

A KÖZREADÓ ELŐSZAVA Járdányi Pál irodalmi munkássága a századunk középső harmadában világot, nemzetet megrázó korszakváltások idejének szellemi öröksége. Pályája történelmünk egyik legtragikusabb ellentéteket megélt korszakában bontakozott ki: a II. világháború kitörésétől az 1948-49-es fordulaton át az 1956-os forradalom bukásáig, - ezt követően már csak egy évtizedig lehetett történelmünk tanúja. Ebben a Kodály által találóan jellemzett, „minden magasabb törekvést megbénító" magyar történelmi szituációban, 1942-től 1966-ig ívelő, szük 25 év időkeretében vált Járdányi irodalmi, publicisztikai és tudományos életmüve kora szellemi élvonalának reprezentánsává. Szellemi-művészi felkészülése mintha gyermekkorától kezdve e társadalmi művelődést szolgáló küldetés előkészítését célozta volna a Zeneakadémián végzett előadóművészi (hegedűművészi) és zeneszerzői stúdiumok (Zathureczky és Kodály tanítványaként) és a néprajzi egyetemi tanulmányok egyidejű elsajátításában. Járdányi a Bartókot és Kodályt követő második tanítványnemzedék képviseletében vállalta a magyar zenei művelődés 20. századi programjának hármas követelményét: a zenei alkotást zeneszerzőként, a zenei művelődés ügyét zenepedagógusként és zenekritikusként, a magyar népzenetudomány feladatait tudományos kutatóként. E sajátosan magyar, 20. századi hivatás-eszmény kimagasló adottságú zeneművész személyiségek pályaútján, nemzedékeken át képviselte a bartóki-kodályi eszmerendszert - a követők sorából Lajtha László és Veress Sándor munkássága emelhető ki - a negyvenes évek kezdetén fellépő Járdányi Pállal, mint e kétgenerációs program utolsó követével, történetileg lezárult. Az ő egységes szemléletű, mintegy két évtizedbe sűrített életművében teljesedett ki utoljára a századelőn ébredő, és több mint fél évszázadon át folyamatosan felnövekvő művészitudományos és nevelői célkitűzés, mely a hatvanas években jelentkező, Kodály halálát követő markáns nemzedéki-szellemi irányváltással egyidőben. Járdányi pályájának lezá-mltával múlttá vált. Irodalmi működésének igénye i^úkori kibontakozásával együtt jelentkezett: Járdányi számára az írásbeli önkifejezés a szellemi lét egyik kényszerítő-ösztönző megnyilvánulása volt. Egyetemi, főiskolai tanulmányainak befejezését követően zenekritikusként kezdte irodalmi működését a magyar zenei élet napi eseményeinek, hangversenyeinek értékelő feladatkörében. A II. világháború alatt a rangos színvonalú, Hankiss János szerkesztette Forráshsxi reflektált a zeneélet felmerülő kérdéseire, eseményeire. Nagy tehetségű, mély igazságérzettöl, humanitástól sugárzó kritikái mintha egy csapásra a magyar zenekritika-