Képek ismeretlen református egyházak történetéből [antikvár]

Ajánlás és előszó Új világra nyit ablakot ez a munka. Még a magyar reformátusság körében is meglehetősen ismeretlen református egyházak történetét, jelen életét mutatja be. A lengyel és magyar sorsközösséget régóta hangoztatjuk és éljük. A reformáció lengyelországi hatásáról szinte szó sem esik. A lengyel népet elkönyvelte a köztudat, mint egyöntetűen katolikus népet, holott ez nem volt mindig így. A jelenlegi néhány ezres reformátusság csupán elenyésző maradéka az egykor jelentős létszámú református egyháznak. Mind a hitélet, mind a kultúra, mind a politika terén figyelemre méltót alkotott a lengyel reformátusság. Ez érvényes a litvánra is. A portugál reformátusság léte szinte kuriózumként hat, hiszen az Ibériai-félsziget két neolatin népe sziklaszilárdan állt a reformáció hullámverésében. A világhódító portugál és spanyol hatalom az inkvizíció segítségével minden evangéliumi megújulást elfojtott. Itt mégis olvashatunk valami szívet melengetőt a kis portugál református egyházról. Dél-Korea óriási református egyházára egyenesen rácsodálkozik az olvasó. Néhány évtized alatt sokmilliós reformátusság nőtt ki szinte a semmiből. Hogyan, mikor és milyen mértékben, ezekre a kérdésekre ad feleletet a könyv vonatkozó fejezete. Tapintatlanság lenne az olvasót untatni a kezében tartott kiadvány részletes bemutatásával. Szólni kell viszont a szerzőről. Kis Sándor orosházi református lelkipásztor 1924. május 14-én született Békésen. Édesapját korán elvesztette. Három testvérével nehezen nevelte édesanyja. A békési református gimnázium segélyezte Kis Sándort, aki jó tanulásával később elnyerte a Horthy-ösztöndíjat. Turóczy László vallástanár és a Soli Deo Glória diákegyesület hatására a Debreceni Református Hittudományi Karra iratkozott be. Ott is jól tanult, kivívta társai becsülését és azok két ízben választották vezetőjükké, kollégiumi széniorrá. Külföldi ösztöndíj illette volna széniori megbízatása lejártakor, de 1949-ben a politikai viszonyok azt nem tették lehetővé. Orosházán szolgált hat és fél évig segédlelkészként, majd tíz évig lelkipásztorként a kardoskúti tanyai-, húszig a gádorosi egyházközségben. Hét évnyi ideje, hogy visszatérhetett immár lelkipásztorként oda, ahol segédlelkészi éveit töltötte. Kardoskúton és Gádoroson a megélhetés érdekében mezei munkát is kellett végeznie, akár esett, akár heted magára sütött a Nap. Felesége és három gyermeke is kivette részét a megélhetésért folytatott küzdelemből. Fel is nőttek és szárnyra is keltek gyermekei.